A büntetések összege 10 ezer forinttól indul, de súlyos esetekben akár több millió forintra is rúghat.
Idén három napon át, csütörtöktől szombatig (úlius 31. – augusztus 2.) rendezik meg a több mint ötven éves múltra visszatekintő Debreceni Bor- és Jazznapokat a Nagyerdőben, ahol negyven formáció lép színpadra, miközben huszonkét borvidék ötven borászatának legjobb termékeit kóstolhatják meg a látogatók – közölték a szervezők az MTI-vel.
A debreceni fesztiválon három különböző stílusú színpad várja a közönséget: az egyik a populárisabb zenei vonalat képviseli, a másikon a klasszikus jazzkedvelők találhatják meg kedvenceiket, míg a harmadik színpadon a svingesebb, fúvós jazzé lesz a főszerep. A három helyszínen csaknem kétszáz jazz-zenész muzsikál majd.
A fellépők között szerepel többek között az Armin Jambor quartet, a Cseke Gábor trió, a KRP, az Enyedi Sugárka Jazz Tett, valamint a Debreceni Dixieland Jazz Band Roby Lakatossal és Soso Lakatos Sándorral. Emellett hallható lesz a Malek Andi Soulistic, a Gáspár Károly trió és Nagy Noémi, a Sigi Finkel – Migovics Zoltán duó, a Révész Richárd latin sextett Yulaysi Mirandával és Elizabeth Herreraval, valamint a Sárik Péter trió Szőke Nikolettával.
A borkínálat sem marad el a zenei élménytől: a hazai borászatok mellett határon túli termelők és francia borok is képviseltetik magukat, különös hangsúlyt kapva az olaszrizling fajtára, amelyből több mint 25 félét lehet megkóstolni.
Az idei év újdonságaként a szervezők mesterkurzusokat is indítanak, melyeken Kovács Pál borakadémikus várja az érdeklődőket, hogy mélyebb ismereteket szerezzenek a borokról és a borkultúráról.
-
Nullás díjak, középárfolyam, AI-asszisztens: új számlacsomagokat indít a Gránit
A bankszámla ma már nemcsak a fizetés fogadásáról, a kártyás vásárlásról vagy az átutalásról szól.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








