Az utazók nagy többsége saját maga szervezi a nyaralást, és leginkább a vízparti pihenést választja.
Bakancslistás extrák: katasztófaturizmus ide vagy oda, ezért legyen Parajd a következő úticélod
A Sóvidék és környéke – Parajd, Szováta, Korond, Székelyudvarhely, Marosvásárhely, Farkaslaka, Sóvárad, Vármező – továbbra is csodálatos zöld környezettel, rehabilitációs kezelésekkel, valamint családbarát helyszínekkel és programokkal várja a túrázni és gyógyulni vágyókat, valamint a gyermekes családokat. Ez derült ki azokon az egyeztetéseken, amelyeken a megyei önkormányzatok és turisztikai egyesületek vezetőivel, valamint helyi vállalkozókkal tárgyaltak a parajdi sóbánya bezárása miatt kialakult helyzet lehetséges megoldásairól a Magyar Turisztikai Ügynökség szakemberei Guller Zoltán elnök vezetésével.
A parajdi sóbánya a helyi gazdaság és turizmus alapeleme volt. A turizmus évtizedekig szinte kizárólag a bányára, azon belül a gyógyturizmusra épült, így a helyi szállásadók és vendéglátók attól tartanak, hogy elveszítik megélhetési forrásukat. Aggodalmaikról, problémáikról részletesen beszámoltak a magyarországi szakértőknek, egyúttal szakmai segítséget, támogatást kértek a térség turizmusának újbóli felpezsdítéséhez. A megbeszéléseken hamar körvonalazódott, hogy a parajdi sóbányán kívül számos vonzó ajánlattal, attrakcióval, különleges gasztronómiai élményekkel rendelkezik a környék, így a fő cél ezek minél szélesebb körű megismertetése a leendő belföldi és külföldi látogatókkal.
Ezek megvalósításához első lépésként megtörtént a jelenlegi helyzet pontos felmérése, a helyi erősségek, előnyök feltérképezése, a rövid és hosszú távú célok megfogalmazása. A felek továbbá egy akciótervet is összeállítottak, melyben pontosan meghatározták a feladatokat, a határidőket és a felelősöket.
Most jött a hír: legkésőbb július elsején újra megnyit a parajdi sósfürdő is, melytől szintén a helyi turizmus fellendülését remélik. A strand vízét - melyet korábban a bányából kapott - a Salrom más termelőegységeiből hozott sóval keverik - közölte Nicolae Soltuz, a bányavállalat befektetési igazgatója szerdán sajtótájékoztatón Parajdon.
Példátlan szigorításba kezdett a magyar település: egy csepp vizet sem kapnak a trükköző lakásépítők
A helyi önkormányzat a regionális vízművel összefogva megtagadja a vízbekötést a szabálytalanul átalakított ingatlanoktól.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Nullás díjak, középárfolyam, AI-asszisztens: új számlacsomagokat indít a Gránit
A bankszámla ma már nemcsak a fizetés fogadásáról, a kártyás vásárlásról vagy az átutalásról szól.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








