Soha nem látott léptékű természetvédelmi fejlesztés kezdődik az Aggteleki térségben: több mint egymilliárd forintból újulnak meg erdők és védett gyepek.
Június 14-én, szombaton újra életre kel a több mint ötszáz éves szegedi papucs hagyománya a Szent-Györgyi Albert Agórában: hetedszer rendezik meg a Szegedi Papucs Napját, amely idén is gazdag programokkal várnak. A rendezvényen papucsvásár, néptáncbemutató, kézműves foglalkozások és kiállítás kínál élményt kicsiknek és nagyoknak egyaránt.
A Szegedi Papucsért Alapítvány szervezésében zajló programsorozat fókuszában a hagyományőrzés áll, miközben modern programokkal is színesítik a napot. A résztvevők megismerkedhetnek a papucskészítés rejtelmeivel, kipróbálhatják a papucshímzést és a gyékényszövést, valamint gyerekeknek papucsos játékok és alkotósarok is várja a kreatív kedvűeket.
A nap során átadják a „Szegedi Papucsért” díjat, elismerve azok munkáját, akik hozzájárulnak a hagyomány megőrzéséhez. A „Nyilasy Sándor papucsai” című kiállítás különleges bepillantást enged a híres festő papucsmotívumait bemutató műveibe, míg a napot a Hatetudnád Tánctanoda néptáncbemutatója zárja.
A szegedi papucs ötszáz éves története
A szegedi papucs hagyománya a hódoltság korára nyúlik vissza, amikor a könnyű és mutatós lábbeli komoly keresletnek örvendett Dél-Alföldön. A két világháború között, a Szabadtéri Játékok indulásával és a hazai turizmus fellendülésével indult meg a papucs másodvirágzása Szegeden.
1922-ben vált önálló mesterséggé a papucsos szakma, amikor négy neves szegedi papucskészítő – Ménösi Lajos, Nagy Mátyás, Ótott János és Tuksa Gyula – munkáit személyesen mutatták be az akkori kereskedelmi miniszternek, aki mélyen megilletődve hagyta jóvá a szakma önállóságát.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Az önálló műhelyek 1951-ben, a papucsos szövetkezet megalakulásával fokozatosan megszűntek, ám a hagyomány él tovább. A varrott, kifordított egylábas papucsok legendás mestere, Rátkai Sándor 2011-ben, 98 éves korában hunyt el.
A szegedi papucs nem csak egyedisége miatt páratlan, hanem azért is, mert az egyes méretek egyazon kaptafán készülnek, és a viselés során alakulnak ki a jobb- és bal láb formái. A készítés és viselés hagyománya 2018 óta szerepel a szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékében.
Ez lehetne az igazi magyar szuperélelmiszer: alig ismerik itthon, pedig kilószám teremne a kertekben
A fél világ ezt eszi, nálunk mégis alig ismerik az egymagvú tököt – itt az ideje hát, hogy foglalkozzunk vele! Hallottatok már a chayotéról?
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







