November 7-én, szombaton ismét megtelik élettel a szombathelyi Vasi Skanzen: érkezik a hagyományos Szent Márton-napi országos nagyvásár. Hozzuk is a programokat!
Négy év után újra nyit a legendás termál: vizének gyógyerejét a Holt-tengeréhez hasonlítják
Hivatalosan is kezdetét vette a nyári szezon a bellegszencsei termálban: a fürdő május 18-án megnyitotta kapuit, és a tervek szerint október 5-ig várja a vendégeket. Az elmúlt négy évben zárva tartó termálmedence idén teljes felújítást követően újra üzemel, így a látogatók immár a fürdő valamennyi medencéjét élvezhetik.
Komáromtól alig 50 kilométerre, a szlovákiai Érsekújvár járásában található Bellegszencsén már a ’70-es években megnyitották a termálfürdőt, amely azóta is a régió egyik legkedveltebb pihenőhelye. A fürdő most újra nagy dobásra készül: május 18-án hivatalosan is elindult a nyári szezon, méghozzá teljes kapacitással – köztük a négy évig zárva tartó, ikonikus termálmedencével.
A nyitással párhuzamosan a fürdő több területén is korszerűsítések történtek. A tavaszi karbantartási időszak alatt megújult a játszótér, új fedést kaptak a gyerekmedencék, és részben megújult a wellnessközpont is, amely ezentúl akadálymentesített formában fogadja a pihenni vágyókat. A főbejárat előtti szökőkutat is felújították, így az élmény már az érkezés pillanatától kezdődik - számolt be róla a Termalonline.
A bellegszencsei termálvíz különlegességét magas ásványianyag-tartalma adja: só- és vastartalma kiemelkedően magas, összetételét pedig a Holt-tenger vizéhez hasonlítják. A víz bróm-, lítium- és jódionokat is tartalmaz, ami miatt sokan gyógyhatásúnak tartják, különösen mozgásszervi, bőrgyógyászati és anyagcsere-problémák esetén.
A fürdőkomplexum egy 12 hektáros területen fekszik, és összesen tíz termálvizes medencével, vízi csúszdákkal, napozóteraszokkal, valamint különböző sportpályákkal szolgálja ki a látogatókat. A napi befogadóképesség eléri az 5500 főt, így a népszerűség ellenére is kényelmes kikapcsolódást kínál a vendégek számára.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A bellegszencsei termál „csodavizéről” ismert: az itteni víz összetétele különösen gazdag ásványi anyagokban, amit sokan gyógyhatásúnak tartanak. A fürdő vezetése reméli, hogy a megújult infrastruktúra tovább növeli majd a vendégszámot – és azoknak is újat tud nyújtani, akik már évek óta visszajárnak ide.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







