Ritka vendégre bukkantak a Tisza-tóban: egy áramláskedvelő paducot fogtak a Poroszlói-medencében. A felfedezés reményt ad a tó élővilágának megőrzésére is.
Döntés született az Igali-Gyógyfürdő jövő évi árairól: 2026 januárjától emelkednek a belépőjegyek és a wellness szolgáltatások díjai. A fürdő vezetése szerint az áremelés elkerülhetetlenné vált, mivel az üzemeltetéshez szükséges anyagok, eszközök, vegyszerek és a bérek költségei is folyamatosan növekednek.
A fürdő tájékoztatása szerint január 1-jétől a belépőjegyek ára egységesen 300 forinttal emelkedik, míg a wellness kezelések díja átlagosan 200 forinttal lesz magasabb. A vezetőség hangsúlyozta: a korrekció mértéke mérsékelt, céljuk továbbra is az, hogy az Igali Gyógyfürdő megőrizze kedvező ár-érték arányát.
A mostani emelés nem előzmény nélküli: legutóbb 2025 elején módosultak az árak, akkor átlagosan 400 forinttal nőtt a belépők ára. Gellért Attila marketingvezető a Sonline.hu-nak elmondta: a mostani lépés a stabil működéshez szükséges, ugyanakkor igyekeznek a vendégek számára minél kevesebb terhet jelenteni.
A fürdő 2025-ben kifejezetten sikeres évet zárt. Több mint 220 ezer látogatót fogadtak, ami mintegy öt százalékos növekedést jelent az előző évhez képest, és új forgalmi rekordot állított fel. A nyári hónapokban minden korábbi csúcs megdőlt, egyedül szeptemberben alakult a vendégszám a tavalyi szinten.
Szántó Imre László polgármester szerint a növekedés egyik kulcsa az, hogy a fürdő versenyképes áron kínál jó minőségű szolgáltatásokat, miközben az igali gyógyvíz országosan is kiemelkedő adottságokkal rendelkezik. A magas ásványianyag-tartalmú, minősített gyógyvíz önmagában is komoly vonzerőt jelent, amit rendszeres programokkal és folyamatos fejlesztésekkel egészítenek ki.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
2026-ban sem maradnak el az újdonságok
A fürdő több kisebb fejlesztést tervez, amelyek a vendégek kényelmét és a szolgáltatások színvonalát javítják. Emellett 2026-ban a Demján Sándor Programban elnyert pályázati forrásból fejlesztik a beléptető rendszert, új öltözőszekrényeket vásárolnak, informatikai fejlesztéseket hajtanak végre, valamint egy új gépjármű is beszerzésre kerül.
Az Igali Gyógyfürdő továbbra is teljes egészében önkormányzati tulajdonban működik, és a vezetés hangsúlyozza: a cél nem csupán a vendégszám megtartása, hanem a szolgáltatások minőségének további emelése – még a növekvő költségek ellenére is.
Ezek a legerősebb kénes gyógyvizek Magyarországon: csodás hatásuk miatt 2026-ban mindenki ide vágyik
Tudtad? Magyarországon olyan kénes gyógyvízű fürdőhelyek találhatók, amelyek Európa-szerte is ritkaságnak számítanak? Összegyűjtöttük hát a legjelentősebb kénes gyógyvizű helyeket!
Sorra bírságolják a tilosban korcsolyázókat a magyar rendőrök: durva, mennyibe kerül egy rossz lépés
Hiába a fagy és a csábító jégfelület, a hatóságok szerint életveszélyes lehet a korcsolyázás. A tatai Öreg-tónál már bírságokat is kiszabtak.








