Nem mindennapi jelenetet videóztak Szombathelyen: egy vaddisznókoca több kismalacával együtt szaladt át az oladi körforgalomnál, majd eltűnt az út menti bokrok között.
Az elmúlt napokban drámai halpusztulásról érkeztek jelentések a Velencei-tóról, ahol kedd délig összesen 1800 kilogramm elhullott halat szállítottak el a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) közlése szerint.
Példátlan méretű halpusztulás sújtja a Velencei-tavat, ahol a hétvége óta tömegesen pusztulnak az ezüstkárászok. A szakértők fajspecifikus betegséget gyanítanak, miközben a vízminőségi vizsgálatok nem mutatnak rendellenességet - írta meg 2 napja a HelloVidék is.
A halpusztulásról szóló beszámolók az interneten sokszor pontatlan információkat tartalmaztak, ezért a MOHOSZ szakértői a helyszínen intenzív kárelhárítást végeztek: összegyűjtötték a hulladékhalakat, kapcsolatot tartottak az érintett hatóságokkal, és mintákat vettek a halakból és a vízből laborvizsgálatok céljából.
Az elhullások többsége – mintegy 99 százaléka – az inváziós idegenhonos ezüstkárász kisméretű, 8-12 centiméteres példányaiból állt, amelyek a vízgyűjtőről jutottak be a tóba. Emellett kisebb számban, de tömegükben jelentősen, pontyok és compók is elpusztultak.
Az eddigi vizsgálatok alapján a szakemberek úgy vélik, hogy a halpusztulás fő oka egy specifikus, kizárólag a kárászféléket érintő kórokozó lehet. Emellett az időjárási körülmények is szerepet játszhattak: május elején a vízhőmérséklet gyorsan, két nap alatt 7 fokot csökkent, ami nagy stresszt jelentett a halaknak. Ez a hirtelen lehűlés az ívási folyamat hirtelen leállását idézhette elő, különösen az ikrás pontyok és compók esetében, ahol az el nem rakott ikra bomlása belső „mérgezést” (szepszist) okozhatott, így vezetve az elhulláshoz.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A vízminőségi vizsgálatok szerint nem állt fenn oxigénhiány vagy gázfelszabadulás, és az olajszennyezést is teljes mértékben kizárták. Az áprilisi és májusi vízminták alapján a tó vízminősége nem mutatott károsodást. A szakértők hangsúlyozták, hogy ha a halbetegségre vonatkozó feltételezések beigazolódnak, az emberi egészségre ez sem közvetlen érintkezés, sem a hal fogyasztása esetén nem jelent veszélyt.
A MOHOSZ - írták közleményükben - továbbra is folyamatosan gyűjti a bejelentett elhullott halakat, amelyeket a lakosság kérésre a tóparti megadott helyeken helyezhet el, megkönnyítve ezzel a halőrök munkáját. A laboratóriumi eredmények és a halegészségügyi vizsgálatok várhatóan a következő 1-2 hétben érkeznek meg, melyek segítenek véglegesen tisztázni a halpusztulás pontos okait.
Különleges akcióval indítja az évet a vidéki színház: bárki ingyen bérletet nyerhet, ha ezt megteszi
Nyílt nappal és a Veszprém Vármegyei Ifjúsági Fesztivállal indul az évad a Veszprémi Petőfi Színházban, amely szeptemberben Budapesten is bemutatja Esélyegyenlőségi Programját
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







