16 °C Budapest
A sorozatot 2018. július 23-án forgatták a TARA Nemzeti Parkban (Nyugat-Szerbia, Európa) található Jarevac-tónál.

Sokkolta a helyieket: hirtelen opálos színű lett a tó vize, veszélyben a népszerű fürdőhely?

2025. május 13. 10:15

Opálos színűvé változott ugyanis a napokban a Bánki-tó víze, ami több helyi lakosban is aggodalmat keltett – azonban a szakértői vizsgálat megnyugtató eredménnyel zárult.

Május 9-én a bánki önkormányzat hivatalos Facebook-oldalán jelent meg a közlemény, miszerint többen is jelezték: a tó vízének színe megváltozott, és opálos árnyalatot öltött. Mivel a korábbi években már előfordult hasonló jelenség, a település vezetése ismét szakértői vizsgálatot kezdeményezett - számolt be róla a palochirnok.hu. A Bánki-tó vízminőségét hosszú ideje nyomon követő dr. Hegyi Árpád mintát vett a tóból, hogy megállapítsa, mi áll a változás hátterében. Az eredmények alapján azonban sem ökológiai, sem humán-egészségügyi kockázatot nem jelent az opálos árnyalat megjelenése.

A szakember szerint az opálos színváltozásért ezúttal is a vízben kiülepedő fehér elemi kén a felelős – ez pedig bányatavaknál nem ritka, és természetes folyamatnak tekinthető. A tó kén-háztartását 2023 óta rendszeresen vizsgálják, mivel az anyag nagyobb koncentrációban valóban problémákat okozhatna, ám ezúttal nem mutatkozott a határértékekhez képest jelentős eltérés. A vizsgálatok szerint a víz várhatóan néhány napon belül visszanyeri megszokott színét, így a térség kedvelt kirándulóhelye továbbra is biztonságosan látogatható marad. A szakértői jelentés megállapította: jelen helyzetben nincs szükség semmilyen beavatkozásra.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 18. szerda
Sándor, Ede
12. hét
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?