21 °C Budapest
Kotrógép gödröt ás az épület alapjához, építkezésen

Újabb nagyszabású beruházás kezdődik Debrecenben: már két házat is ledózeroltak

2025. május 8. 09:45

Valami készülődik: újabb házakat bontottak le a forgalmas kereszteződésben. Megkezdődött a Vámospércsi út kapacitásbővítésének előkészítése Debrecenben.

A Vámospércsi út és a Budai Nagy Antal utca találkozásánál május első napjaiban két épületet is elbontottak Debrecenben, köztük egy évtizedek óta üresen álló, romos házat. A bontások nem önmagukban történtek: ezek már a Vámospércsi út kapacitásnövelését célzó fejlesztés részei, amelynek első üteme a Hétvezér utca – Faraktár utca – Budai Nagy Antal utca kereszteződésének teljes átépítését célozza - írta a Heon.hu.

A beruházás az Építési és Közlekedési Minisztérium megbízásából, a város több nagy forgalmú csomópontjának átépítésével együtt valósul meg. A projekt részeként minden irányból külön jobbra kanyarodó sávokat alakítanak ki, megújul a közműhálózat, valamint 261 méteren átépítik a Zsuzsi Erdei Vasút pályáját is.

Nem ez az első bontás a környéken: már januárban is elbontottak egy épületet a Hétvezér utca sarkán. A debreceni polgármesteri hivatal korábban azt közölte, hogy a munkálatok 2025 második negyedévében indulhatnak, a kivitelezésre 18 hónapot terveztek.

Mint kiderült, a csomópont régóta problémás gócpontja a városi közlekedésnek: a jelenlegi útszakasz gyenge áteresztőképessége, a kerékpáros és gyalogos infrastruktúra hiányosságai, valamint a szűk látótér miatt rendszeresek a balesetveszélyes helyzetek. Az átépítés célja, hogy a 48-as főutat és a keleti városrészt tehermentesítve javítsa a közlekedésbiztonságot és az áteresztőképességet – különösen a Románia felől érkező egyre növekvő forgalom tükrében, amelyet a schengeni övezet bővítése is felerősített.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. május 20. kedd
Bernát, Felícia
21. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?