Tegnap este kihúzták az Eurojackpot 2025/49. heti, pénteki nyerőszámait, melyen most volt telitalálat.
A tavalyi évhez hasonlóan idén is elmarad Siófokon az augusztus 20-ai tűzijáték, ezt maga a balatonparti város polgármestere jelentette be közösségi oldalán.
Lengyel Róbert szerint évről-évre vitát generál, hogy kell-e, legyen-e tűzijáték. A polgármester úgy véli, hogy bár megvan a maga varázsa, de ettől függetlenül úgy látják, hogy idén is kihagyják a programból.
Benne van ebben a döntésben a környezettudatosság, a háziállatok védelme, nyilván a költségvetés kímélése is, de azt sem gondolnám, hogy mostanság a mi kis hazánknak oly sok oka lenne ünnepelni. Az egy dolog, hogy háborúk folynak, az egyik épp itt a szomszédságunkban, amelyekben naponta százával esnek el, sérülnek meg emberek. De az országunk sem áll túl jól
- magyarázta.
A polgármester érvéként hozta fel a város rossz anyagi helyzetét, majd kitért az ország rossz pénzügyi mutatóira is.
A költségvetésünk hiánya az eget veri, az eladósodásunk már történelmi mértékű, rengeteg gazdasági mutatóban európai sereghajtók, vagy épp utolsók vagyunk, a pénzünk értéke a béka s**ge alatt épp és folytathatnám a sort
- tette hozzá.
Lengyel Róbert szerint ilyen helyzetben nem árt némi önmérséklet és szolidaritás sem.
A polgármester, ahogy fogalmazott, tudja, hogy Budapest állami pénzből Európa legnagyobb tűzijátékára készül.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Nem akarok demagóg lenni, távol álljon tőlem, de szerény véleményem szerint, lenne most sok más helye is annak a gigantikus pénznek, amit ott bő fél óra alatt majd ellövöldöznek. Szóval Siófokon tűzijáték nem lesz, helyette egy látványos, de olcsóbb "füstmentes" lézershow, az így megtakarított pénz meg majd jól jön az óvodáink rezsiköltségeinek a kiegészítésére az ősszel
- tette hozzá.
Budapesten két kézzel szórják a pénzt
Egyes becslések szerint idén legalább 15 milliárd forintba kerülhet a magyar államnak az augusztus 20-i tűzijáték és a hozzá kapcsolódó kísérőrendezvények lebonyolítása. A kiadások ezzel a 2023-as összegeket is jóval meghaladhatják.
A Nemzeti Kommunikációs Hivatal legalább 12,5 milliárd forintot adott a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökségnek az idei Szent István Napi Programsorozatra
– írja a K-Monitor.
A nonprofit szervezet szerint a költségek valószínűleg tovább emelkednek, mivel a tűzijáték megszervezéséhez 2,4 milliárd forintos támogatás is jön, így legalább 15 milliárd forint közpénzbe kerülhet az ünnepség.
Székesfehérváron tűnt fel a legendás Kossuth-díjas színésznő autója : nevetségesen olcsón most eladó
Igazi különlegesség bukkant fel Székesfehérváron: eladóvá vált Psota Irén egykori autója: egy Maruti Suzuki 800-as. 31 éves, 99 ezer kilométerrel, és még mindig talpon van.
Megvan, mikor újítják fel a leégett miskolctapolcai barlangfürdőt: a bővítés tervei is készen állnak
Aláírták a kivitelezői szerződést, így már valóban napok kérdése, hogy megkezdődjön a 2024 szeptemberében leégett Miskolctapolca Barlangfürdő helyreállítása.
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








