Az új kormány jelentős fordulatot hajtott végre a hazai energiapolitikában azzal, hogy 2030-ig 4000 megawattnyi új szélerőmű-kapacitás kiépítését teszi lehetővé.
Július 1-jétől megszűnik a kötelező akciózás a boltokban, a döntést azzal indokolja a Nemzetgazdasági Minisztériuma, hogy leszorította az inflációt.
A kötelező akciózást tavaly június 1-től vezette be a kormány, a 162/2023. (V. 5.) kormányrendelet értelmében a boltoknak kötelező akciókat kellett bevezetniük különböző termékcsoportokban, mindegyikben minimum egyet, heti rendszerességgel - írja a HVG.
Húsz termékkategóriát érintett a kötelező akciózás, az érintett üzleteknek mindegyikből egy-egy szabadon választott terméket kellett akciósan árulniuk, de arra is figyelniük kellett, hogy biztosítsák a szükséges mennyiséget – a 2022-ben értékesített átlagos napi mennyiséget – a leakciózott termékekből.
Az akció tulajdonképpen azt jelentette, hogy a kötelező akciózást megelőző harminc napban az adott bolt által alkalmazott legalacsonyabb bruttó árnál legalább 10 százalékkal kedvezőbb áron kell adniuk a boltoknak a termékeket.
A KSH legutóbbi, június 6-án megjelent gyorstájékoztatója szerint áprilisban is csökkent a kiskereskedelmi forgalom, vagyis kevesebbet vásároltunk.
Most dőlhet el, mennyi dió marad őszre: megjelent a hazai kertek rettegett kártevője - így védekezz!
Aki diófát nevel, mostanában jobban teszi, ha gyakrabban néz fel a lombkoronába. Megkezdődött ugyanis a dióburok-fúrólégy rajzása, és most dőlhet el, mennyi dió marad őszre.







