Az Országos Burgonya Szövetség és Terméktanács szerint az árrésstop torzíthatja a piac működését.
Fejlesztették az új iparterületet Karcagon a Terület- és településfejlesztési operatív program (Top) pályázatán nyert csaknem 865 millió forint, száz százalékos vissza nem térítendő támogatásból - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Önkormányzati Hivatal közleményben az MTI-vel.
A tájékoztatás szerint a vármegyei önkormányzat, illetve a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Területfejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. konzorciumi együttműködésében, a karcagi önkormányzat tulajdonában álló 13,6 hektáros belterületi ingatlant fejlesztették 2,28 hektáron.
A beruházás során 990 négyzetméteres üzemcsarnok épült szociális és irodai kiszolgáló létesítményekkel, illetve egy portaépületet és parkolókat is kialakítottak. Az üzemcsarnok tetőszerkezetére napelemek kerültek, hőszivattyús fűtési rendszert telepítettek a szakemberek.
Emellett 6,5 méter széles, két sávos belső telepi út épült mintegy 2000 négyzetméteren, beton burkolattal, csapadékvíz-elvezetéssel. A belső út mellett ivóvíz, szennyvíz, elektromos áram, gáz és telekommunikációs hálózat gerincvezetékét építették ki a szakemberek közmű kiállási pontokkal - közölték.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.







