A luxemburgi Holzthum faluban végzett régészeti ásatások során jelentős római kori aranykincset tártak fel.

Több ezer négyzetméteren épülhetnek Balaton-parti villák az egykori zánkai MÁV-üdülő több mint másfél hektáros területén.
A partmenti ingatlan az 1970-es évektől 2015-ig az állami vasúttársaság üdülőjeként funkcionált, majd bezárása után közvetlen állami tulajdonba került. A Zánka-Köveskál vasútállomáshoz és a községi strandhoz közeli, több mint 16 ezer négyzetméteres telket a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. árverés útján értékesítette 2022-ben 574 millió forintért - írja a 24.hu.
Az egykori balatoni MÁV-üdülő területe ma már építési terület. Ezt tábla is jelzi a kerítésen. A lap úgy tudja, hogy már alapos területrendezés történt, az egykori épületeket teljesen elbontották.
Az egyelőre a rossz állapotban lévő, korszerűtlen és üdülésre, lakhatásra alkalmatlan épületállomány elbontása történt meg. Mint írták, a tulajdonos szándéka szerinta Balaton-régió és a környék hagyományos nyaralóira, a klasszikus balatoni villaépítészet előképeire támaszkodó, emberi léptékű üdülőépületeket tartalmazó fejlesztés kívánnak létrehozni. A konkrét tervezési munkát még nem kezdték meg, így tervek még nem állnak rendelkezésre.
Az önkormányzat is erről adott tájékoztatást. Kiss Tamás Balázs zánkai aljegyző a lapnak elárulta, hogy nem tud terveket küldeni, mert még ők sem kapták meg azokat.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
-
Tudod, hogy milyen káresetekre fizet a lakásbiztosításod?
A kutatásunkban arra keressük a választ, hogy az olvasóink a lakásukat vagy ingatlanukat érinthető káresemények közül mitől tartanak a leginkább.
-
Egyetemre menjek vagy vállalkozzak? Sok fiatal teszi fel a kérdést
Bethlendi András tanszékvezető szerint egy komoly vállalkozás vezetéséhez nélkülözhetetlen a legfrissebb nemzetközi gazdasági módszertanok alkalmazása.
-
Kiváló minőségű pékáruk a Vela Pékségtől (x)
A Vela Pékség elhivatottsága a kiváló minőség iránt a KMÉ-védjeggyel is igazolást nyert.
-
Kiváló minőség jele a Nádudvari Élelmiszer Kft. termékein (x)
A Nádudvari Élelmiszer Kft. elkötelezett a kiváló minőség iránt – ezt bizonyítja a KMÉ-védjegy is.
Green Transition & ESG 2025
AI in Business 2025
Biztosítás 2025


