A törpeharcsa, amely egyre nagyobb problémát jelent a hazai vizekben, nemcsak könnyen elkészíthető és ízletes, hanem kiváló fehérjeforrás is. Most ingyen kaphatsz 5 kg-ot!

Kijött az új lista Magyarországról: ki nem találjátok, melyik vidéki városban a legjobb élni
A Várnegyedben és Budapest belvárosában a legjobb élni, míg vidéken ugyanez Egerről és Veszprémről mondható el, derült ki az Otthon Centrum nemzetközi trendek alapján felállított rangsorából, amely a 20 ezer főnél népesebb városokat életminőség szempontjából listázta.
Az Otthon Centrum (OC) a nemzetközi szakmai trendekhez igazodva idén is összeállította saját élhetőségi rangsorát. A lista összeállítása során a szakemberek a 20 ezer főnél népesebb városok életminőség szempontból lényeges mutatószámait vették alapul. A településeket az öt mutatóban elért maximális százalékos eredményeik alapján rangsorolták, az így elért helyezéseket egyértelműen visszaigazolta az adott településre jelenleg érvényes árszint is. „Jelentős hatással vannak az ingatlanárakra az életminőségi mutatók, a listán elől szereplő kerületekben és városokban a legdrágábbak a lakások: az Otthon Centrum 2023-as élhetőségi rangsorának első tizenegy helyén fővárosi kerületek állnak, és csak ezután következnek a vidéki városok – ismertette a felmérés adatait Soóki-Tóth Gábor. Az életminőségi mutató százalékos kifejezéséhez az egészségügyi, oktatási, foglakoztatási és népjóléti mutatókat vették figyelembe - tette hozzá az elemzési vezető.
Az elmúlt évekhez hasonlóan ismét a fővárosi kerületek végeztek az OC életminőségi rangsorának élén. Az I. és V. kerület holtversenyben elért, 81 százalékos értéke kiugróan magas, a két városrész az összes mutatóban átlag feletti. A különbség, hogy amíg a pesti kerület a gimnáziumi tanulók, addig a Várnegyed a háziorvosok és felsőfokú végzettségűek arányában előzi meg riválisát. A VI. kerület 73 százalékos értékkel az előkelő harmadik, amit elsősorban a foglalkoztatottságnak köszönhet. Ezután már sűrűsödik a mezőny és a következő nyolc helyen Budapest belvárosi és közép - budai kerületei állnak, 62-68 százalékos értékkel. Jó helyezésük a foglalkoztatottak, valamint a budai kerületek esetében a felsőfokú végzettséggel rendelkezők magas arányának tudható be.
A rangsorban két megyei jogú város, Eger és Veszprém következik, 61 és 59 százalékos értékkel. A két megyei jogú város a foglalkoztatottak arányában és a településre vándorlók számában volt a legjobb.
Ezután az agglomerációs települések viszik a prímet: Veresegyház, Budaörs, Szentendre, Gödöllő, Vác és Dunakeszi egyaránt vándorlási pozitívumának köszönheti kedvező pozícióját. A 20 ezer főnél népesebb települések közül népesség - arányosan Veresegyházra vándoroltak a legtöbben, de a többi települést is sokan választották lakóhelyül. Ugyanakkor a foglalkoztatottak aránya is kiemelkedően magas az agglomerációs településeken, vagyis ez is hozzájárult a jó helyezésekhez.
A megyei jogú városok között Eger és Veszprém végzett a legelőkelőbb pozícióban, majd a régió - központok következnek: Győr 54,9 százalékos értékkel a 23. a rangsorban (a harmadik a megyei jogú városok közül), majd Pécs (54,7 %), Miskolc (54,6%), Székesfehérvár (54,5%) a sorrend. A kisebb megyei jogú városok a lista harmadik harmadában végeztek: a 83 települést összesítő rangsorban Nagykanizsa az 58., Zalaegerszeg a 64. helyen áll, míg a legrosszabbul teljesített Hódmezővásárhely a 70. helyezett, 46 százalékkal.
Fontos kiemelni, hogy a mezőny közepe rendkívül sűrű és minimális különbségek döntöttek a sorrendről
JÓL JÖNNE 3,1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 107 405 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 66 220 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 67 312 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
– árnyalta az adatokat a szakember, aki elmondta: a középmezőnytől csupán Ózd (38 százalék) és Hajdúböszörmény (41 százalék) szakadt le, a két település mutatóját a felsőfokú végzettségűek és a foglalkoztatottak kedvezőtlen aránya rontotta le.
Soóki-Tóth Gábor megjegyezte, amikor a települési négyzetméterárakkal korrigálták az indexet, akkor az élhetőségi rangsorhoz nagyon hasonló sorrendet kaptak, amelynek első tíz helyén ugyanúgy a fővárosi kerületek állnak. Ugyanakkor megjegyezte, bizonyos esetekben az árak felülreprezentálják az adott kerületeket – ez leginkább Budára érvényes –, ahol az ár 4-6 százalékkal emeli a városrész értékeit, vagyis „az emberek a magasabb életminőséget kínáló környezetért hajlandók többet fizetni.”
A téglalakások négyzetméterára Salgótarján, Komló, Orosháza és Ózd értékét lefelé húzzák 5 százalékkal, noha a lehetőségek terén ezek a települések sem szenvednek hátrányt, azonban az itt elérhető szolgáltatások, valamint a városok szubjektív megítélése hátrányosan érinti az említett városokat.

Horror az ára, így metszd az áfonyát, hogy idén bőséges legyen a termés: 4+1 trükk a sztárkertésztől
Az áfonya termesztése gondos odafigyelést igényel, és az egyik legfontosabb ápolási feladat a rendszeres metszés. Kósa Dániel segítségével most lépésről lépésre megmutatjuk, hogyan csináld!
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Kiváló minőség a tányérodon – KMÉ-védjegyes termékek a Mecsek Baromfi Kft.-től (x)
A Mecsek Baromfi Kft. friss csirkehúsai elnyerték a KMÉ-védjegyet, amely biztosítja a vásárlók számára a valóban kiemelkedő minőséget.
-
A magyar befektetők fele nagy lehetőséget szalaszt el (x)
Egyre nagyobb az érdeklődés a TBSZ iránt, a befektetők többsége viszont még mindig nem használja ki ennek az adóhatékony befektetési módnak az előnyeit.
-
Hoppá! Tudtad melyik bank lett a legjobb lakossági állampapír forgalmazó? (x)
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) idén is a Gránit Banknak ítélte „Az év Lakossági állampapír forgalmazója” díj ezüst fokozatát.
Green Transition & ESG 2025
AI in Business 2025
Biztosítás 2025


