A hivatásos kerékpárosok szakszervezete felháborodásának adott hangot az eset kapcsán, és a bukósisakok biztonsági szabványainak azonnali fejlesztését sürgeti.
A miskolci rendezőpályaudvaron elgázolt egy embert a Miskolcról 20:42-kor a Keleti pályaudvarra továbbinduló Tokaj InterCity - közölte a Mávinform.
A vonat utasait átszállították a következő, Miskolcról a Keletibe tartó személyvonatra. Azt írták, hogy a helyszínelés miatt a tegnap késő esti vonatok menetideje meghosszabbodhat, mely a csatlakozások biztosítása miatt egyes esetekben érintheti a térség mellékvonalainak közlekedését is.
A frissítésben azt írta a vasúttársaság, hogy Miskolcon hajnali háromkor fejezték be a helyszínelést, így a Budapest-Miskolc vonalon zavartalanul közlekedhetnek a vonatok. Arról azonban nem adtak hírt, hogy az elgázolt személy túlélte-e a balesetet.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







