A miniszterelnök szerint év végéig meglehet a megállapodás a napi 1 millió eurós migrációs büntetésről.
Kiadták a bontási engedélyt a szegedi víztoronyra. A százéves múltra visszatekintő, Szeged látképének szerves részét képező Máglya sori víztorny funkcióját közel 20 éve nem látja el, helyét a közvetlenül mellette lévő szivattyúház vette át.
Bár a víztornyot még a szivattyúház építésével lezárták, és később a területet is elkerítették – mert a szivattyúházzal együtt üzemi területnek minősül –, sokszor lehetett látni embereket, akik felmásztak rá, ezt a MÁV is kiemelte a bontás okai között. Bár rendkívül idős, nincs műemlék besorolás alatt. Egyfajta ipari emlék, mely a Szegedre vonattal érkezők számára az egyik első jellegzetesség az ablakból kinézve - írja az Index.
Helyi városvédők szerint nem hordoz különösebb értéket az „Incze-torony”, amiről nagyon nehezen lelhető fel bármilyen háttérinformáció. A némileg a Warner Bros filmstúdió jelképére hajazó szegedi létesítményről a legkorábbi feljegyzések még 1927-ből valóak, ekkor adott ugyanis át a város akkori közgyűlése területet egy új vasúti víztorony építésére.
A torony műszaki állapota emellett az évek során folyamatosan csak romlott – ráadásul sokan a veszéllyel dacolva fel is szoktak rá mászni –, így a lebontása és a környék rendezése mellett döntöttek. A bontáshoz szükséges engedélyezési eljárás már elindult, és még az idén végre is hajthatják a bontást.
Aranyáron mérik az ősz slágergyümölcsét a piacokon: itt veszik meg potom pénzért az élelmes magyarok
Mennyi most a birsalma ára a piacokon, és hol szedhetjük magunknak olcsóbban? Mutatjuk a lelőhelyeket, és azt is, mire figyeljünk a birsalmasajt és a lekvár...
Ha nyernél a lottón, most akár saját gyógyfürdőd is lehet: ennyiért árulják a híres vasi komplexumot
a megütnéd a lottóötöst, és mindig is arról álmodoztál, hogy egyszer saját fürdőd legyen, most itt a lehetőség. Szeleste gyógyfürdőjét ugyanis 1,3 milliárd forintért kínálják...
Tönk szélén a hazai vendéglátás? Ez a 3 legendás vidéki étterem is eladó, százmilliókat kérnek értük
A körmendi Teke, a szombathelyi Sörpatika és az Őrség egyik ismert étterme is új gazdát keres – az árcédulákon pedig százmilliós összegek szerepelnek.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







