A jól bejáratott étterem nemcsak a magyaros ízek miatt kedvelt: innen a Jánkahegyről mesés kilátás nyílik Zalaegerszegre és a környező dombokra is.
Háztartási méretű napelemek és tárolók együttes telepítését támogató pályázatot hirdetnek meg a jövő év elején 75 milliárd forintos keretösszeggel - jelentette be az energiaügyi miniszter csütörtökön Budapesten, a Portfolio.hu szakkonferenciáján.
Lantos Csaba kiemelte: a minisztérium célja, hogy a magyar háztartásoknak továbbra is megérje napelemet telepíteni és saját termelésből fedezni a fogyasztásukat. A bruttó elszámolásba kerülők a beruházáshoz vissza nem térítendő támogatást kaphatnak, ami a fejlesztési költségek 65 százalékát fedezi.
A napelemek és az akkumulátoros energiatároló rendszerek együttes telepítésével a nappal megtermelt energiát az esti vagy a hajnali időszakban felhasználhatják a családok
- mutatott rá.
A miniszter emlékeztetett, hogy a szeptember 7-ig benyújtott igénybejelentés alapján a legkésőbb 2026. január 1-ig megépülő vagy bővülő háztartási méretű naperőművek az üzembe helyezésüktől számított tíz éven át éves szaldó elszámolásban maradnak.
A hálózatfejlesztési beruházások eredményeképpen jövő január 1-jétől lehetővé válik a tavaly bevezetett átmeneti betáplálási korlátozás feloldása az ország legnagyobb részén, a hálózat 93 százalékán, az érintett fogyasztók 84 százalékénál
- tette hozzá. A 2023-24-es fűtési időszakban is garantált az ellátásbiztonság és a megfizethető energia. A hazai gáztárolók töltöttsége rekord magas, 97 százalékos.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Jelenleg több mint 5200 megawatt (MW) napenergia-kapacitás üzemel az országban, 3200 MW ipari és 2080 MW háztartási méretű, ami összesen két és fél paksnyi termelőkapacitás. Idén már több új kapacitás csatlakozott a hálózatra, mint a tavalyi rekordévben összesen. Az energiaügyi tárca 2030-ig 10-12 gigawatt (GW) beépített kapacitás elérésére számít - ismertette Lantos Csaba. Kitért arra is, hogy időjárásfüggő megújuló energiaforrások termelése miatti többlet kezelése jelentős fejlesztéseket tesz szükségessé.
Paks I. jelenleg az ország átlagfogyasztásának egyharmadát adja, üzemidejét az energiaszuverenitás elérése és a növekvő energiaigények kielégítése érdekében meg kell hosszabbítani. A Paks II. beruházás üzembe állása után a két atomerőmű biztosítja majd az akkori fogyasztás felét
- mondta a miniszter.
Megérkezett az új sztár Veszprémbe: hónapokon át szervezték a gigantikus jövevény költözését + Videó
Új lakóval bővült a Veszprémi Állatkert: megérkezett Samu, az ötéves ázsiai elefánt bika, aki a Fővárosi Állat- és Növénykert gondozásából költözött át új otthonába.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








