Kezdetben olvasósaroknak készült, ám amikor a lánya és párja hazaköltöztek, a Kicsiházat nekiállt bővíteni, így született meg a felsőcsatári Miniház - mesélte Fehér Zoltán.

Az őszi szüret miatt már nagy a sürgés-forgás a szőlőültetvényeken, sokan pedig kíváncsian várják, hogy vajon milyen lesz az idei termés. Somogyban, a Villányi Borvidéken már augusztusban beindultak a kombájnok, a termelők mégis pesszimisták.
Az elmúlt év óriási kihívás elé állította a gazdákat, mivel az éghajlatváltozás világszerte komoly hatással volt a szőlőtermelésre és a bortermelésre is egyaránt. Régen volt vegetációs időszakon belül ennyire csapadékos tavasz és nyár, a nagy melegek, gyors lehűlések pedig szinte folyamatosan elősegítették az erős páraképződést.
Az időjárás nem volt kegyes a szőlőnek
Az európai országokhoz hasonlóan idehaza is komoly nehézégekkel kellett megküzdenie a szőlőtermelőknek. Az idei év amúgy sem volt egyszerű a szinte kiszámíthatatlan időjárás miatt. A nagy esők, forróságok mellett nehéz volt megvédeni az ültetvényt, s akinek sikerült, annak a jég tizedelte meg, vagy tette tönkre teljesen a termését.
Vannak olyan térségek Sümeg környékén ahol 20-30 százaléknyi termés kiesés várható, ám ez nem kizárólag az egyes viharoknak köszönhető, hanem a tavaszi, nyári időjárás következménye, ami a lisztharmattal és a peronoszpórával is terhelte az ültetvényeket. Mindezek tükrében nem meglepő, hogy jelentős terméskieséssel kell számolni, igaz ennek mértéke csak a szüret után fog kiderülni.
A Hegyközségek Nemzeti Tanácsának elnöke, Frittman János azt mondta idén jóval nagyobb figyelmet kellett fordítani növényvédelemre. Így, aki ezt későn kezdte el, az nagy valószínűséggel rosszul járt. Nem kedvezett az ágazatnak az energiaválság se, ami miatt egyes borászathoz szükséges anyagok ára is alaposan megdrágult, ugyanez igaz a munkaerőre is. A szőlő, és a bor árát ugyanakkor nem lehet annyival emelni, mint amennyivel kellett volna.
Bár az elmúlt harminc évben megközelítőleg a felére csökkent a szőlő termőterülete, a megmaradt ültetvényeken jóval több szőlőt sikerült mégis leszedni a tőkéről, ám a termésátlag még sajnos mindig alacsony, így továbbra se vagyunk versenyképesek a piacon.
A hazai ültetvények hektáronként mintegy 100 mázsa termény betakarítására alkalmasak, de ennyi szőlőt már jó ideje nem sikerült leszedni
- hívta fel a figyelmet.
JÓL JÖNNE 3,1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 107 405 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 66 220 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 67 312 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Jelentősen átalakultak a fogyasztási szokások
Ami a fogyasztást illeti, húsz éve idehaza még 30 liter volt az egy főre eső borfogyasztás, addig idén ez mennyiség már csak 17 és fél liter. A legkelendőbb borok közül a fehérbor az egyik legnépszerűbb, exportálni viszont elsősorban az alsó kategóriás termékeket adjuk el külföldön. Jó hír ugyanakkor, hogy a minőségi bor iránti kereslet továbbra is törelten.
Érdemes hozzátenni, hogy egyre népszerűbb itthon a sauvignon blanc is, lassan nincs olyan magyar borvidék, ahol ne készítenének ilyen bort. Ez a borfajta ma már világ egyik legkedveltebb fehérbora. Nem véletlenül: sokféle ételhez passzol, frissessége miatt ideális ital a meleg nyári és a kellemes őszi napokon is, íz- és illatvilága pedig a fogyasztók fiatalabb generációjához is közelebb áll.
Még soha nem volt annyira népszerű a sauvignon blanc, mint most. Lassan nincs olyan magyar borvidék, ahol ne foglalkoznának ezzel a szőlőfajtával. Ez egy izgalmas fajta, mert készülhet belőle friss, illatos, gyümölcsös, valamint nagyon karakteres, testesebb fehérbor is
– mondja Benesch Antal, a Veszprémi Érseki Pincészet főborásza.
A szakember, arra számít, hogy a sauvignon blanc a következő években sem veszít majd a népszerűségéből.

Horror az ára, így metszd az áfonyát, hogy idén bőséges legyen a termés: 4+1 trükk a sztárkertésztől
Az áfonya termesztése gondos odafigyelést igényel, és az egyik legfontosabb ápolási feladat a rendszeres metszés. Kósa Dániel segítségével most lépésről lépésre megmutatjuk, hogyan csináld!
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Hoppá! Tudtad melyik bank lett a legjobb lakossági állampapír forgalmazó? (x)
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) idén is a Gránit Banknak ítélte „Az év Lakossági állampapír forgalmazója” díj ezüst fokozatát.
-
A Soós Tészta Kft. megbízható minőséget nyújt (x)
A Soós Tészta Kft. több mint 40 éve nyújt kiváló minőségű tésztákat a vásárlók számára, és a KMÉ-védjegyet 26 termékük kapta meg.
-
Vásárlói élmény és innováció a hazai kiskereskedelemben (x)
Második alkalommal rendezték meg február 25-én a Visa Boltok Boltja verseny díjátadóját, amely a kiemelkedő vásárlási élményt nyújtó és innovatív megoldásokat alkalmazó fizikai üzleteket ismeri el.
Green Transition & ESG 2025
AI in Business 2025
Biztosítás 2025


