A pályázatra a Magyarország határain kívül működő szervezetek jelentkezhetnek, a vágtára pedig csak magyarországi település csak magyar tenyésztésű lóval indulhatnak.

Kiderült végre, hol rendezik a Nemzeti Vágtát Magyarországon

2023. szeptember 5. 19:30 2 perc

Megjelent a Kárpát-medencei Lovas Program nyílt pályázati felhívása. Kiderült a Nemzeti Vágta döntőjének időpontja és helyszíne, amely idén változásokat is tartogat. A programok célja az egészséges életmód és a rendszeres sport ösztönzése mellett a hagyományőrzés.

Megjelent a Kárpát-medencei Lovas Program nyílt pályázati felhívása

A pályázatra a Magyarország határain kívül működő, lovakkal kapcsolatos tevékenységet folytató magyar szervezetek jelentkezhetnek működés, fejlesztés, eszközbeszerzés, valamint programok és rendezvények megvalósítására. Feltétel, hogy a létesítő okiratban felsorolt tevékenységek között legyen a lovas sport és lovas szabadidő, a lovas hagyományőrzés, a lovas turizmus, a lovas terápia vagy a lovas rendezvények szervezése. Tavaly elindították az Erdélyi Lovas Programot, amelynek keretében 75 erdélyi lovas szervezetnek nyújtottak támogatást.

Az Erdélyi Lovas Program mintájára, annak kiterjesztéseként jelentették be idén júliusban a Kárpát-medencei Lovas Program indulását. A pályázat keretösszege 400 millió forint, az igényelhető támogatás mértéke egymillió forinttól hét millió forintig terjed. A juttatás vissza nem térítendő támogatás. A pályázat benyújtásának kezdő napja 2023. szeptember 5-e, a kérelmeket október 3-án, közép-európai idő szerint 14 óráig várják.

Szeptember 30-án és október 1-jén rendezik meg a Nemzeti Vágta döntőjét Szilvásváradon

Az amatőr lovas eseménysorozatának végső küzdelmébe 60 felnőtt lovas és 32 fiatal versenyző jut be. Május elején a Partiumi Vágtát, a Nemzeti Vágta Bihari Előfutamát rendezték meg, míg utoljára, szeptember 23-án a Viharsarki Vágtán, a Nemzeti Vágta Sarkadi Előfutamán lehet buzdítani a versenyzőket. A döntőt pedig a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban tartják. Az idei évben az előző évekhez képest változás, hogy Szilvásváradon négy páros fog egyszerre starthoz állni, valamint az elővágtákon és a döntőn magyarországi település csak magyar tenyésztésű lóval indulhat. "A sűrűbb fordulóknak köszönhetően technikásabb a pálya, a képzett lovaglás, taktikus versenyzés lehet eredményes, nem lesz elég a gyorsaság" - idézi a közlemény Szotyori Nagy Kristóf versenyigazgatót.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 7. szombat
Rezső
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 6. 20:27