5 °C Budapest
Ezer sebből vérzik a magyar nyugdíjrendszer és ezzel minden jel szerint az Orbán-kormány is tisztában van, annak ellenére, hogy a nyilvánosság előtt úgy tesz, mintha minden rendben lenne – írja a HVG.

Recseg-ropog a hazai nyugdíjrendszer: tovább emelné az Orbán-kormány a nyugdíj korhatárát

2023. augusztus 21. 14:01

Ezer sebből vérzik a magyar nyugdíjrendszer és ezzel minden jel szerint az Orbán-kormány is tisztában van, annak ellenére, hogy a nyilvánosság előtt úgy tesz, mintha minden rendben lenne – írja a HVG, az alapján, hogy értesüléseik szerint a kabinet elismerte a hibákat az EU előtt és reformokat is ígért a helyreállítási alap forrásaiért. Cikkünk megjelenése után azonban ezt az információt a Pénzügyminisztérium cáfolta a HelloVidéknek.  

A HVG információi szerint a kabinet elismerte a hibákat az EU előtt és reformokat is ígért. Első lépésben elkészítenek egy nemzetközi tanulmányt, amely megalapozhat egy 2025-ben várható nyugdíjreformot. Ezt a tervek szerint idén év végén nyilvánosságra is hozzák, azonban előre leszögezték:

mérlegelni kell a nyugdíjkorhatár további emelését, ugyanis a 2030-as évek közepén a GDP-arányos kiadások várhatóan nagyot fognak ugrani a javuló élettartam és a nyugdíjba vonuló „Ratkó-unokák” tömegei miatt.

A KSH adatai szerint 2023. januárban drasztikusan, egy év alatt 123 ezerről 308 ezerre ugrott a havi 300 ezer forint feletti nyugdíjra jogosultak száma, míg a legkisebb járandóságot kapóké sokkal kisebb mértékben csökkent.

Strukturálisan a legfőbb problémát továbbra is a társadalom elöregedése jelenti:

a gyermekszületések száma továbbra is drámaian alacsony, vagyis fokozatosan egyre kevesebb munkavállaló adójából kell eltartani egyre több nyugdíjast.

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Történik mindez úgy, hogy a nyugdíjkassza már most hatalmas hiánnyal működik.

Frissítés! (2023.08.21. 16:37) - Reagált a Pénzügyminisztérium

Cikkünk megjelenése után az alábbi, rövid cáfolatot küldte a HelloVidék szerkesztőségének a Pénzügyminisztérium sajtóosztálya:

A hivatkozott cikkükben megjelent értesülés kacsa. A nyugdíjkorhatár emelése jelenleg nincs a kormány napirendjén.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 5. csütörtök
Ágota, Ingrid
6. hét
Február 5.
Nutella Nap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?