A jól bejáratott étterem nemcsak a magyaros ízek miatt kedvelt: innen a Jánkahegyről mesés kilátás nyílik Zalaegerszegre és a környező dombokra is.
Hamarosan megindul az őrület a bérlakások piacán, elözönlik Budapestet és a többi egyetemi várost az albérletkereső diákok. De mire számíthat az, akire keresgélés vár? Ennek járt utána most a Pénzcentrum.
Ahogy a portál írja, a szakértők szerint sok jóra nem, ugyanis többek között a növekvő hitelkamatok miatt alapból egyre több ember tolódik át a bérleti piacra, a kínálat pedig nem tudja felvenni a versenyt a kereslettel. Abban a Pénzcentrum által megkérdezett szakemberek egyetértettek, hogy mielőbb érdemes nekiállni a lakáskeresésnek.
Benedikt Károly, a Duna House PR és elemzési vezetője a portálnak elmondta, az albérletek iránti kereslet lényegében folyamatosan erősödik, ugyanakkor ehhez mérten a kínálat továbbra is szűknek mondható.
Bár a lakásárak emelkedése megállt, a kereslet pedig jelentősen visszaszorult 2022 év végére, idén tavasszal mégsem jellemző, hogy a korábban befektetésként vásárolt ingatlanokat értékesítsék a tulajdonosok. Az idei első negyedév lassan élénkülő érdeklődéssel és emelkedő tranzakciószámmal zárult. A bérleti díjak tekintetében nagyjából 20%-os drágulás jelentkezett a szegmensben az egy évvel ezelőttihez képest, ráadásul hamarosan itt a nyár, ami az albérletek főszezonjának számít, ekkor van a szerződések fordulója, a felvételi pontszámok kihirdetésével elindul az albérletet kereső diákok rohama, ami pedig újabb áremelésnek ad teret. A befektetők jellemzően nem eladni akarnak, hanem egyre többen fordítanák megtakarításaikat ingatlanba
- magyarázta a szakértő.
Az idei szezonra azonban különösen igaz, hogy érdemes mihamarabb nekilátni a lakáskeresésnek. Remélhetőleg lesz elegendő lakás a kínálatban, de az árak minden bizonnyal tovább fognak drágulni. A tulajdonosok egyre inkább törekszenek arra, hogy a szerződések évfordulója a nyári időszakra, a ponthatárok kihirdetésének környékére essen. Ennek köszönhetően akár meg is hosszabbíthatják a szerződést a bentlakókkal, vagy a kiugró keresletnek köszönhetően szinte pillanatok alatt találhatnak új bérlőt
- magyarázta a szakértő, aki szerint ha a tulajdonos elégedett a bérlőjével, akkor könnyebben hajlik a csekélyebb áremelésre a szerződés lejárta után, azonban, ha kevésbé „jó” a bérlő, akkor szerencsésebb a helyzet, ha szezonban jár le a szerződés, hiszen a kereslet árfelhajtó erejének köszönhetően akár jóval magasabb áron is kiadható a lakás.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Ha a bérlő elégedett a lakással, akkor sokkan jobban jár, ha a szerződését meghosszabbítja, hiszen így akár jóval olcsóbban bérelhet, mintha másik lakásra szerződne
- tette hozzá.
Tart-e még a rezsipara a piacon? Mikorra várható, hogy legalább nem emelkednek a bérleti díjak? Erről többet a lap teljes cikkében olvashatunk, ide kattintva.
Megérkezett az új sztár Veszprémbe: hónapokon át szervezték a gigantikus jövevény költözését + Videó
Új lakóval bővült a Veszprémi Állatkert: megérkezett Samu, az ötéves ázsiai elefánt bika, aki a Fővárosi Állat- és Növénykert gondozásából költözött át új otthonába.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








