1600 kilogramm vetőmagot és harmincezer előnevelt palántát osztanak ki a Felzárkózó települések program munkatársai az ország legszegényebb falvaiban élő családoknak - közölte a Magyar Máltai Szeretetszolgálat csütörtökön.

Ingyenpénz a vidéki kiskertekre? Több mint 3000 család élt már a lehetőséggel

MTI
2023. március 16. 14:01

1600 kilogramm vetőmagot és harmincezer előnevelt palántát osztanak ki a Felzárkózó települések program munkatársai az ország legszegényebb falvaiban élő családoknak - közölte a Magyar Máltai Szeretetszolgálat csütörtökön.    

Idén tavasszal több mint száz kistelepülésen mintegy 3000 család kapcsolódik be a háztáji gazdaságok újraélesztését célzó programokba, a résztvevők a legtöbb helyszínen nemcsak magot vagy palántát kapnak, hanem gyakorlati útmutatást és szakmai tanácsokat is.

A 2019-ben indult, Felzárkózó települések elnevezésű program egyik alapvető célkitűzése a hosszú ideje parlagon maradt kertek, valamint a falvak belterületén található, gondozatlan földek megművelése volt. Az ország legszegényebb településein a felnőttek már nem látták szüleiket, nagyszüleiket kertet művelni, így a kertművelés alapjait újra meg kell tanítani nekik - írták.

Hozzátették, a program kiemelt helyszínein - így a többi között Tarnabodon, Rimócon, Martonyiban, Besenyődön, Tarpán, Zalakomáron - a közösségi kertek egyre jelentősebb szerepet töltenek be a helyi gazdaságban.

Néhány településen innovatív, víztakarékos termelési eljárásokat alkalmaznak, modern, fenntartható modelleket honosítanak, amelyek csökkentik az időjárással szembeni kiszolgáltatottságot, és tervezhetőbb, kiszámíthatóbb művelést tesznek lehetővé.

A felzárkózó településeken több mint harminc mintakert működik, és ezek hatására egyre több család kezdi el a saját kertjét is művelni.

A program jelenleg 118 településen zajlik, a falvakban kialakított Jelenlét pontokat húsz civil és egyházi szervezet működteti.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A legszegényebb településeken újraéledő háztáji termelés csökkenti a családok kiszolgáltatottságát, a saját szükségleteket meghaladó termény pedig a Tiszabőn, Gyulajon és Tiszaburán kézműves technológiával működő feldolgozó üzemekbe kerül, ahol modern, egészségtudatos étrendbe illeszthető krémek, lekvárok, csatnik, szörpök készülnek, amelyek egyre több helyen kereskedelmi forgalomban is megjelennek - áll a közleményben.

Címlapkép, fotó: A Felzárkózó Települések program

NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 20. szerda
Bernát, Felícia
21. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. május 20. 20:57
Agrárszektor  |  2026. május 20. 19:27
Segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mondd el, mit gondolsz: töltsd ki a kérdőívet!
Kihagyom