Kevesen tudják, de a kávézacc igazi aranyat ér a kertben, és ha már kincseknél tartunk: a barna kartondoboz is sokkal többre hivatott, mint hogy a...

Döbbenetes összegekért, tömegével vásárolják fel a zártkerteket a Balatonnál: mire készülnek?
Nem titok, hogy a Balaton térségében már évek óta kiemelkedő az ingatlanok áremelkedése, legyen szó lakásokról, házakról vagy telekről. Az elmúlt két év közötti időszakot nézve az országos átlaghoz képest is felértékelődött a magyar tenger ingatlanpiaca: a növekedés mértéke tekintélyes 7 százalékpontos volt. Ahogy arra a szakemberek a Balaton Fejlesztési Tanács februári ülésén rámutattak, a drágulás a COVID időszaka alatt is töretlennek bizonyult. Sőt, a palettán megjelentek új elemek is, a legutóbbi felmérésbe először került be egy eddig elenyészőnek számító tétel: a zártkertek, mert ezekre az utóbbi időben egyre nagyobb igény jelentkezik a Balatonnál.
A Balatoni Integrációs és Fejlesztési Ügynökség és a LOKÁCIÓ Ingatlanpiaci Tanácsadó Kft. elkészítette a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet lakóingatlan-piacának 2022. évi vizsgálatát, amit a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) legutóbbi ülésén ismertettek a szakemberek. A tizedik alkalommal összeállított dokumentumból egyértelműen kiderül, hogy a magyar tengernél az árnövekedés kiemelkedő volt, miközben a Balaton környékén fizetett átlagos fajlagos árak közeledtek a Budapestet jellemzőhöz. A Balaton Kiemelt Üdülőkörzet drágulása a környező megyéket is meghaladta.
A tavalyi évben tovább folytatódott a töretlen növekedés, ami országosan 2014-ben kezdődött meg, de a Balatonnál már 2012-ben elindult. Tény, hogy a magyar tenger az országos átlagárhoz képest jóval nagyobb áremelkedést tudhat maga mögött. Ez a pandémia időszaka alatt is töretlen maradt annak ellenére, hogy a tranzakció szám egy kis mértékben visszaesett. A Balaton ingatlanárak tekintetében a fővárost is lehagyta: egyedül a Tisza-tó jelentett kivételt, de az a terület nagyon kis értékről indult.
A felmérésünkben megkülönböztetjük a parti és a parttól távoli területeket, ahol maradt a korábbi tendencia, miszerint a legtávolabbi területek kevésbé drágultak. A felívelés kezdetétől a parthoz legközelebbi helyszínek jobban drágultak, 2014 és 2022 között a parttól legfeljebb egy percre lévő területen emelkedtek a leginkább az árak, mintegy 241 százalékkal. Tavaly kicsit változott azonban a korábbi dinamika: az 1-15 perc távolságra lévő területek drágultak a leginkább, ami sok esetben meghaladta a part mentieket is Az utóbbi években azonban néhány parttól távolabbi terület is jelentős áremelkedést mutatott, és a turisztikai jellemzők alapján is hasonló folyamat volt megfigyelhető. Abszolút értékben a különbségek nagyok maradtak a partmenti és a távoli helyszínek között. A vendégéjszaka számoknál is hasonló tendencia figyelhető meg: jóval dinamikusabb árnövekedés történt, mint a turizmus által nem érintett területeken
– mutatott rá az ülésen Táncsics Tünde, az ELTINGA Ingatlanpiaci Kutatóközpont munkatársa.
A Balaton legnagyobb településein 2014 és 2021 között elkezdődött a távolabbi településrészek felzárkózása. Siófok, Keszthely és Balatonfüred esetében a parttól távolabbi helyszínek felzárkóztatása volt megfigyelhető ebben az időszakban. Ezekben az években azonban ismét nagyobb mértékben drágultak Balatonfüred és Keszthely esetében, illetve Siófokon az Ezüstparton. A partmenti területek utóbbi évekbeli árnövekedését részben magyarázhatják az új fejlesztések, hiszen 2021 után ismét a part vette át a drágulást; rengeteg part menti lakás épült.
A 2022. évben a jelentésünkbe új vizsgálati elemként bekerültek a zárt kertek, mint építési telkek. A lakó- és üdülőingatlanok drágulásával ugyanis újra előtérbe kerültek az olcsóbb lakhatást kínáló zártkerti ingatlanok. Bár jogilag nem teljesen tisztázott fogalomról van szó, a település azon külső részeit értjük ez alatt, amelyek nagy művelési területként nem azonosíthatók. Egyfajta háztáji területről van szó és az 1990-es években felgyorsult a lakófunkciójuk megjelenése, bár akkoriban elsősorban inkább az alacsony jövedelműek költöztek ide. A települések többségén találhatunk olyan részeket amelyek a ma már nem létező zártkerti besorolás alá esnek. Kedvező árukat általában a tisztázatlan jogi helyzet, a szigorú beépítési mutatók, a gyengébb infrastrukturális adottságok, tehát a közmű és az úthálózat hiánya indokolják. A beépítés maximum 3 százalékos lehet, tehát nagy területre van szükség ahhoz, hogy valaki egy értékelhető méretű ingatlant tudjon felhúzni oda.
Néhány balatoni településen ezeket a területeket azonban időközben belterületre vonták, ami által kikerült a művelés alóli státuszból. Ekkor kezdtek el így tömegesen egykori zártkerti telkeket vásárolni. A vásárlók is speciális helyzetben vannak, hiszen egy ilyen ingatlan hitelezés szempontjából is kockázatosabb, ami miatt nehéz rá banki forrást találni. Ahogy látjuk, leginkább a panorámás, nyaralóként funkcionáló zártkertek a népszerűek, ám az ide felhúzott épület besorolása csak gazdasági épület lehet. A jelentésben vizsgáltunk a hirdetéseket és tranzakciós adatbázist: azt láttuk, hogy családi házként és nyaralóként is hirdetik őket, de nagyon nagy a vételárak különbsége; a telekár pár milliótól 100 millióig terjed, az átlagár jelenleg 28 millió forint. A legdrágább tételt panorámás területek jelentik a Balaton felvidéken. A piacot egyértelműen nagy szélsőségek jellemzik, néhány millió forinttól a több száz millióig hirdetnek zárt kerteket. A tranzakciós adatbázis alapján egyértelmű, hogy a zártkerti ingatlanok ára növekedett, ezek között is a művelés alól kivett ingatlanok értéke nőtt a legjobban
JÓL JÖNNE 3,1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 107 405 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 66 220 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 67 312 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
– mutatott rá Táncsics Tünde a beszámoló során.
A jelentés kitért az új lakás fejlesztésekre is, amelyek szó szerint pörögnek. Az elmúlt években kiemelt lakásfejlesztési helyszínnek számított a Balaton és a környéke. A 2017 és 2021 közötti időszakban mintegy 6000 új lakást adtak tulajdonba, ebből a legtöbbet, 1700-at Siófokon. A lakásállomány megújulása Szántódon volt a legmagasabb (30 százalék), amit Balatonlelle (17 százalék), Balatongyörök és Zamárdi (13 százalék) követ. Érdemes megjegyezni, hogy az országos megújulási ráta 2,2 százalék, ami a fővárosban is csak 2,8 százalék. Tény, hogy jelenleg is számos fejlesztés zajlik, amelyek főként a parti településeken koncentrálódnak. Ezek tekintetében a déli part jeleskedik jobban, az északi parton jóval kevesebb lakás épül.
A Balaton országos szinten nagyon drágának számít, a megvásárolható új lakások ára Budapesthez viszonyítva is magas. Alsóörsön például az átlagos árszint 178 millió forint. A felmérés szerint az üdülőkörzet tizenhárom településén az átlagos kínálati árszint meghaladja a 100 millió forintot. A fajlagos árakat nézve a legolcsóbb Zánka, ahol a négyzetméterár 710 ezer forint volt. A legdrágább ingatlanokat továbbra is Tihanyban vásárolhatjuk, ahol a négyzetméterár 2 millió forint körül mozog.


Idén a Balatonnál Szigliget lesz a kultúra fellegvára: Alföldi Róbert is színpadra lép a Várudvarban
A 35. Mediawave Nemzetközi Film és Zenei Együttlét fesztivállal indulnak a programok a Szigligeti Várudvarban; a nemzetközi filmfesztiválon 70 filmet láthat a közönség május 1....

Bakancslistás húsvéti programok 2025: íme, 6+1 remek vidéki fesztivál, ahová ingyenes lesz a belépés
Hová mehet az, aki csak egy napra kerekedne fel, és valami tartalmas, húsvéti ünnepkörhöz köthető programot keres, ráadásul ingyeneset? Remek kis válogatást hoztunk össze, nézzétek...
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Még idén elérheti a százmilliárdos álomhatárt ez a magyar étrend-kiegészítő gyártó
Lévai Bálintot, a BioTechUSA vezérigazgatóját és társtulajdonosát kérdeztük.
-
Megtérülhet egy csúcskategóriás robotporszívó? A Dreame X50 Ultra Complete válasza meglepő! (x)
Elsőre két dologgal érdemes tisztában lennünk! Az első kérdés, hogy Ön olyan átlagos háztartások közé tartozik-e, amelyek évente több száz órát töltenek takarítással? A második kérdés, hogy mennyit ér Önnek a szabadidő?
-
Minőség és hagyomány a Gyulahúsnál a kiváló termékekért (x)
A Gyulahús Kft. Gyulai Pokol szalámija kiérdemelte a Kiváló Minőségű Élelmiszer (KMÉ) védjegyet, bizonyítva a tradicionális gyártás kiválóságát.
-
Állampapír? Globális piacok? TBSZ? - A szakértő válaszol (x)
A Lightyear befektetési platform március 5-én webináriumot szervezett az állampapírokról és a tartós befektetési számla (TBSZ) előnyeinek kihasználásáról.
Green Transition & ESG 2025
AI in Business 2025
Biztosítás 2025


