A Mátrában az utóbbi időszakban felgyorsult a fenyőállományok pusztulása, ezért több területen azonnali erdészeti beavatkozásra volt szükség.
Negyvenöt éve épült Miskolc ikonikus, 117 lakásos toronyháza. A város tulajdonában lévő Szentpéteri kapui húszemeletes épületre keres vevőt hirdetésben csaknem két esztendeje a Miskolc Holding Zrt., a jelek szerint sikertelenül - írta a Boon.
Felújítását, átépítését tervezték, pályázati pénz is lett volna rá, jelenleg elhagyatottan árválkodik a volt lakóépület - írta a Boon. Miskolc ikonikus toronyháza 1968-ben épült, 117 lakást tartalmazó lakóház kikiáltási árát korábban bruttó 622 millió forintban határozták meg, majd – miután egyetlen jelentkező sem akadt – egy 2021. január 27-én keletkezett polgármesteri döntéssel bruttó 560 millió forintra csökkentették a minimális árat.
Az volt az elképzelés, hogy apartmanházzá alakítják át, amely a városban letelepült cégek vezető beosztású dolgozóinak szolgált volna szálláshelyül. Az elképzelt projekt tervezett nettó összköltsége – akkori árakon – valamivel több volt 2 milliárd forintnál
- írták.
Ebből az összegből az államtól igényelt támogatás összege mintegy 1,6 milliárd forint volt, amely tartalmazott egy 197 millió forintnyi, két év alatt visszatérítendő állami támogatást is. Összességében a miskolci önkormányzatnak 659 millió forintjába került volna a projekt, így az elnyert állami támogatás fényében kezdték el kiüríteni az épületet.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A 2019. évi őszi önkormányzati választás után a miskolci városvezetés forráshiányra hivatkozva leállította a projektet, így az állami támogatásról is le kellett mondani. Ezt követően hirdették meg eladásra az ingatlant, ám az épület vevő hiányában azóta is szellemtanyaként árválkodik Miskolcon.







