Hévíz híres gyógyító vizű tavának mélyén rejtőző barlangok eddig csupán a szakmai térképeken léteztek – most azonban geodéziai pontossággal mérik fel őket a szakemberek.
A fagyos időjárás miatt már több hazai tavunk vízfelszíne befagyott. A látszat azonban csal: ez a jég még komoly veszélyeket rejt, vastagsága nem alkalmas a sportolásra.
Mivel egyre többen bátorodnak fel és látogatnak ki a közeli tavakhoz korcsolyázni, csúszkálni, ezért érdemes tájékozódni, mielőtt valóban rászabadulunk a jeges felületekre. Kapás Mártont, a Nógrád Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószóvivője szerint, fontos a korcsolyázásra, sportolásra alkalmas helyek körültekintő kiválasztása.
Befagyott állóvíz esetén a part közelében a jég rendszerint vékonyabb, néha üreges, ezért könnyebben törik. Beszűküléseknél az áramlatok gyengíthetik a jeget, a meleg források különösen veszélyesek, mert nem mindig hoznak létre jégmentes helyeket, hanem csak elvékonyítják a jeget, és ez nem látható
- mondta el a szóvivő a nool.hu-nak. Mint mondta, a befagyott folyóvizek esetén kevésbé biztonságos a hójég, mivel a hóra esett eső vagy az olvadás hatására állaga kásássá válik. A legbizonytalanabb az üreges jég, amely lehet ugyan átlátszó, de a jég belsejében jól látható légbuborékok képződtek. Ennek a legkisebb a teherbírása.
A jégre lépés előtt vizsgáljuk meg annak minőségét! A legbiztonságosabb a jól átlátszó, homogén állapotú jég. Legalább 8-10 centiméteres jégtakaró szükséges a biztonságos téli jeges sportoláshoz, de 12 centiméteres jégvastagság esetén már biztonságban érezhetjük magunkat. A jég a tavakon vagy a nyílt vizeken soha nem egyforma vastagságú, ezért ne kíséreljünk meg rajtuk átkelni. Soha ne egyedül menjünk a jégre kikapcsolódni! Legalább ketten, de optimális esetben hárman együtt sportoljunk, így tudunk egymásra figyelni, illetve egymáson segíteni baj esetén. A jégen nyugodtan és egyenletesen lépkedjünk, mivel ha elesünk, akkor könnyebben beszakad a jég. Síbottal vagy bottal ellenőrizzük az előttünk lévő jég vastagságát és szilárdságát
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
- figyelmeztet a szóvivő.
Mit tehetünk, ha valaki alatt beszakad a jég?
A következő videó részletesen bemutatja az úgynevezett jégről mentést. Mindenképp érdemes megnézni, hogy ne érjen minket váratlanul és tehetetlenül a baj.
Nem hitt a szemének a horgász: furcsa hal akadt horogra a Dunában, a szakértők is meglepődtek + Fotó
Különös zsákmányt fogott egy horgász a Duna szentendrei szakaszán: a hal első ránézésre sem illett egyetlen ismert fajhoz sem. A szakértők vizsgálata végül megerősítette a...
Váratlan fordulat a lenyűgöző magyar barlangtúrán: egy csapásra eltörlik ezt a kényelmetlen szabályt
Közeli helyeken, bakancslistás barlangtúrás tavaszi programra vágytok? Az Aggteleki Nemzeti Park Vörös-tói túrája új renddel várja a látogatókat: hozzuk is a részleteket!
-
Itt működünk, itt adózunk, több mint 710 milliárdot fizettünk be a költségvetésbe (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








