Minden várakozást felülmúlva, rekordszámú látogató érkezett a jubileumi, 25. Miskolci Kocsonyafesztiválra.

Egykor a falusiak számára nagyon fontosak voltak az újévi köszöntők, amelyeknek mindig pozitív tartalma volt. Még ma is él a hiedelem, hogy ami az új esztendő első napján történik, az meghatározza az egész évünket. Elterjed népi babona például, hogy az új esztendő első napján nem szabad megszabadulni a szeméttől, mert azzal a szerencse is távozik az otthonunkból. Nők, illetve jószágok nem végezhettek munkát ezen a napon. A népi hiedelmek az étkezésre is vonatkoznak. Hogy miként? Most kiderül.
Az esztendő első napján nem szabad baromfit fogyasztani, mivel az „elkaparja a szerencsét”. Sertést azonban érdemes enni, ugyanis az „előtúrja a szerencsét”. Kifejezetten ajánlott szemes terményeket, lencsét vagy babot fogyasztani, mert az sok pénzt hozhat a házhoz. De népszerű, hagyományos szilveszteri étel a virsli, sonka, hurka, kocsonya, pogácsa is.
Mire számíthatunk idén?
Minden bizonnyal a vírushelyzet után többségében mindannyiunknál nagyobb létszámú lesz az óév búcsúztatása. Így nem maradhatnak el a szokásos virsli, lencse, a jó kis szendvicsek és fasírtok sem.
A szilveszter leggyorsabban elkészíthető étele: virsli
Az először a XIII. században említett „frankfurti kolbászka” hosszú utat járt be, amíg a magyar konyhák nélkülözhetetlen szereplőjévé vált. Túlzás nélkül kijelenthető, hogy szeretjük a virslit, hiszen évente 7,5 kilogramm körül alakul az egy főre jutó virslifogyasztás.
- Árát tekintve a Sparban 229-3590 forint között mozog a csomagos és a kimérős virsli ára. Az Auchanban 199-2618 forint között mozog a különböző csomagolt és kimért virsli ára. A Tescoban 329-3599 forint között alakul.
Szerencse hozója: a lencse
A lencse termesztése hazánkban háttérbe szorult az utóbbi évtizedekben, ökológiai érzékenysége és az olcsóbb import miatt. A szilveszteri-újévi lencse zöme külföldről származik, hazánkban szinte csak Győr-Moson-Sopron megyében foglalkoznak lencsetermesztéssel.
- Árát nézve lencsét idén a Sparban 349-1099 forint között találunk, az Auchanban 309-769 forint között van, 415-1799 forint között található.
Aki nem szereti a lencsét: az a sárgaborsót választja
Ahogy arról korábban beszámoltunk, a sárgaborsó-termesztése hazánkban, hasonlóan az újévi bőséget hozó lencséhez, az utóbbi években háttérbe szorult. Szomorú tény, hogy a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara adatai szerint az elmúlt 4-5 évben a termőterülete megfeleződött:
- Árát tekintve a Sparban 409-619 Ft/csomag között mozog, az Auchanban 349-549 Ft/csomag között található, a Tescoban 345-429 Ft/csomag között van.
Szerencsehozó malac
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Idén nagymértékben drágult a sertéshús is (11,9%), így jobban ode kell figyelni az árakra, mikor a hentesnél vagy a boltban vásárolunk belőle. Ráadásul a szakemberek attól tartanak, hogy 2023-ban nagyon drága lesz. Viszont, aki követi a hagyományokat és a babonát, az biztosan sertésből készíti el az ünnepi menüt idén is.
- Árakat nézve az ünnepi fasírthoz szükséges darálthús ára a Sparban 899-2299 Ft/csomag között van, az Auchanban 946-2279 Ft/csomag között vehetünk. A Tescoban pedig 1155-2819 Ft/csomag között mozog.
Mi hozza meg a szerencsét?
Év végén nem árt, ha kéznél van egy jól bevált lencseleves recept. Mindegy, hogy lencseleves kolbásszal vagy lencseleves virslivel, a gazdagodás jegyében ilyenkor a lencse kerül a fókuszba.
Lencseleves füstölt hússal
Az első lépés mindenképpen a lencse átválogatása és alapos megmosása. Ezt követően az apróra vágott hagymát egy lábosba, kevés olajon pároljuk üvegesre, majd adjunk hozzá fehér- és sárgarépát. Miután pár percig kevergetve sütöttük, hozzáadhatjuk a lencsét, a húst és öntsük fel vízzel. A fűszerezés után rakjunk bele húsleveskockát és főzzük közepes lángon fedő alatt kb. 40 percen keresztül. Friss kenyérrel és tejföllel tálalva a legfinomabb a lencse leves.
A lencseleves hozzávalói
- 50 dkg lencse
- 25 dkg füstölt hús
- fokhagyma
- 2 db krumpli
- babérlevél
- 2 evőkanál olaj
- 1 db vöröshagyma
- sárgarépa
- fehérrépa
- húsleveskocka
- só
- bors
Lencseleves kolbásszal vagy lencseleves virslivel
A téli disznóvágások idején az egyik legcsábítóbb húsféle a kolbász. Egyszerűen variálhatjuk a lencseleves elkészítését, ha felturbózzuk a füstölt hús mellett egy szál karikára vágott kolbásszal vagy éppen a füstölt húst helyettesítjük a pikáns fűszerezésű ínyencséggel. A szilveszteri összejöveteleken megmaradt virsli szintén egyedi eleme lehet ételünknek és így az ünnepek alatti pazarlással is leszámolva elkészülhet a lencseleves virslivel. A fantáziánk szabadon szárnyalhat és megszülethet az ízlésünknek és a hűtőnk tartalmának leginkább megfelelő lencseleves recept.

9+1 bakancslistás védett vadvirág, amit most látni kell: tilos leszedni őket, őrült bírság jár értük
Az utóbbi hónap időjárása már előcsalogatta a Mátrában az őshonos virágunk, a tavaszi hérics aranysárga szirmait. Bár régebben gyógynövényként használták, mára gyűjtése szigorúan tilos –...
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
-
KMÉ-védjeggyel elismert minőség a MIRELITE MIRSA Zrt.-nél (x)
A KMÉ-védjeggyel elismert MIRELITE MIRSA Zrt. gyorsfagyasztott zöldségei nemcsak a hazai boltokban, hanem külföldön is magas minőséget garantálnak.
-
KMÉ-védjegyes sajátmárkás termékek az Auchan polcain (x)
Az Auchan és az Izsáki Házitészta Kft. több mint 20 éve működik együtt, és most közös sikerük a KMÉ-védjegyes nyolctojásos cérnametélt
-
Még több otthon juthat energiahatékonysági támogatáshoz (x)
Elindult a jelentkezés a Magyar Fejlesztési Bank megújult Energiahatékonysági Otthonfelújítási Programjára.
Green Transition & ESG 2025
AI in Business 2025
Biztosítás 2025


