Megrázó számokat közölt az idei farmosi békamentésről a Tápió Natúrpark: a 2026-os tavaszi akció során mindössze 73 kétéltűt sikerült biztonságban átjuttatni a 311-es út túloldalára.
Az utóbbi 120 év legszárazabb évében járunk, számtalan hőhullám után, és sajnos komoly esély van rá, hogy a nyaraink ilyenek maradnak, vagy még ennél is keményebbek lesznek. Lehet/érdemes egyáltalán ilyen körülmények között kertet fenntartani? Ennek jártunk most utána.
Az elmúlt évszázad legaszályosabb nyarán vagyunk túl, erről a HelloVidék is részletesen írt. A KertTV legújabb epizódjában McMenemy Márk mesélt arról, hogyan érdemes ebben az aszályos időjárásban kerttel foglalkozni, kertet ápoli. Mint mondja, saját kertjében is hatalmas pusztítást végzett a forróság, több fa kiszáradt, és a gyepet is megégette a nap. A szakember szerint soha ekkora szükség nem volt még a kertekre, hiszen a körülöttünk lévő növények megkötik a szén-dioxidot, hűtik a levegőt, oxigént termelnek és megkötik a port. Nem utolsósorban menedéket nyújtanak az állatoknak is, és az emberek is.
McMenemy Márk szerint a helyzet nehéz, de nem reménytelen! Ha azt akarjuk, hogy a jövőben is életképesek maradjanak a kertjeink, át kell hangolni őket a szárazabb, aszályosabb időjárásra. Nem kell feltalálni a spanyolviaszt, hanem azokat az országokat kell követni, ahol eleve szárazabb az időjárás, ilyenek a spanyolok, nem az angolkerteket kell másolni, hanem ezeket.
A szakember még a következőket tanácsolja:
- Pázsitot el kell felejteni, óriási luxus a gyepet öntözni, a gyep méretét le kell csökkenteni.
- Évelőket kell ültetni, kevesebb törődést igényelnek, leárnyékolják magukat.
- Okosabb megoldású öntözőrendszereket kell telepíteni.
- Minden csepp vizet meg kell őrizni.
- Mulcsoljunk!
- Árnyékoljunk! Fákat kell ültetni, nem kivágni őket!
Miket tanácsol még a szakember? A videójából most kiderül!
Nem hitt a szemének a horgász: furcsa hal akadt horogra a Dunában, a szakértők is meglepődtek + Fotó
Különös zsákmányt fogott egy horgász a Duna szentendrei szakaszán: a hal első ránézésre sem illett egyetlen ismert fajhoz sem. A szakértők vizsgálata végül megerősítette a...
-
Milliárdokkal támogatjuk a fontos társadalmi célokat (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
-
Évente akár 30 millió adagra is elegendő élelmiszert mentünk meg a rászorulóknak (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








