A Békés vármegyei „Gyilkos-tó” az évek óta tartó csapadékhiány és talajvízszint-csökkenés után idén nyárra gyakorlatilag teljesen kiszáradt.
Érvénytelen lett a háromkérdéses helyi népszavazás vasárnap Tatán; a kezdeményezők az Avalon-csoport Öreg-tó melletti tervezett szállodaépítését szerették volna megakadályozni a Komárom-Esztergom megyei városban. Nagyon sokan voksoltak a referendumon, de egyelőre úgy tűnik, ezen az úton nem tudják megakadályozni a beruházást.
Az előzetes adatok szerint a szükséges 50 százaléknál (10 281 fő) kevesebben, 8360-an vettek részt a népszavazáson, így a voksolás érvénytelen lett.
A választási bizottság a beérkezett jegyzőkönyvek átvizsgálása után megállapítja a végeredményt, amely még nem jogerős, az eljárás az esetleges fellebbezések, óvások miatt elhúzódhat - közölte a teleplés jegyzője az MTI-vel. A voksoláson három kérdésben várták a helyiek véleményét: a kezdeményezők egyrészt azt szerették volna elérni, hogy az önkormányzat ne köthessen településfejlesztési szerződést a tatai Öreg-tó természetvédelmi területén létesülő beruházáshoz kapcsolódóan, megőrizve ezzel a terület természeti és épített értékeit; megtiltották volna, hogy a szomszédos telekre út épüljön, illetve a meglévőt kiszélesítsék; emellett a céljuk az volt, hogy az istállóra és a lovas pályára vonatkozó településképi rendelet és helyi építési szabályzat a 2020. február 28-án hatályos állapotában maradjon.
A tervek ellen nagyszabású lakossági tiltakozás bontakozott ki, a beruházás megakadályozása érdekében Stop Avalon Tata néven alakult civil mozgalom, amely több tüntetést szervezett, majd csaknem 7000 aláírást gyűjtött össze a népszavazás kiírásáért.
A népszavazás akkor lett volna érvényes, ha azon a választópolgárok több mint fele - mintegy tízezer ember - voksolt volna. Egy-egy kérdésben a szavazás eredményességéhez az érvényes szavazatok több mint felének azonossága lett volna szükséges.
Kevés hiányzott
A Stop Avalon alapítója a 24.hu-nak azt mondta, sikernek könyveli az eredményt. Ahogy nyilatkozták a lapnak:
Kevés hiányzott, de végül nem gyűlt össze az elegendő szavazat, így a referendum nem lett érvényes.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A Stop Avalon alapítója, Szalay Ildikó szerint picivel több mint 8300 tatai szavazott, 90 százalékuk a beruházás ellen, többek között ezért sem csalódott az eredmény miatt.
Nulla pénzből, hatalmas ellenszélben értük el ezt az eredményt. Ráadásul a nyár közepén sikerült több, mint 8000 tatait mozgósítanunk. Úgy gondolom, ha a népszavazás tavasszal vagy ősszel lett volna, 13 ezernél több voksot szerzünk, és simán átmegy a referendum
– fogalmazott.
Eredményes népszavazás esetén egyébként a képviselő-testület egy évig nem hozhatott volna a szavazással ellentétes döntést.
3 éve még megszüntették, most visszatérhet a vonatközlekedés: ezt sokan várták a vidéki nagyvárosban
Három év után ismét vonattal lehet közlekedni Miskolc és Tiszaújváros között: szeptember 1-jétől újraindul a személyszállítás a 89-es vasútvonalon.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







