A tipikus YouTube felhasználó 30-39 éves, érettségizett férfi, aki valamelyik nagyobb vidéki városban él.
Az Oktatási Hivatal idén is összegyűjtötte, melyek azok az iskolák, ahol a kompetenciamérések alapján a tizedikesek jobb eredményeket értek el, mint az a szociális helyzetük alapján várható volna.
Magyarországon erős összefüggés van a diákok társadalmi státusza és iskolai teljesítménye között, vannak azonban olyan intézmények, ahol a pedagógusok sikeresen ellensúlyozzák a tanulók hátrányos szociális helyzetét, akik így a vártnál sokkal jobb eredményeket érnek el, nagyobb számban szereznek magasabb képesítést, mint a szüleik.
A magasabb átlagteljesítményű intézmények esetében ugyanez azt jelenti, hogy kiválóan építenek diákjaik biztos családi hátterére, és eredményesen gondozzák a rájuk bízott tehetségeket
- írja az Oktatási Hivatal.
Nemrég nyilvánosságra hozták a 2021-es országos kompetenciamérés eredményeit, többek között azoknak az iskoláknak a listáját is, ahol az oktatás hátránykiegyenlítő hatása az átlagosnál jóval nagyobb volt. Hosszú a lista (a teljes dokumentumot innen tölthetitek le), ezért azokat az intézményeket válogattunk ki, amelyek a tizedikesek kompetenciamérésének eredményei alapján az elmúlt öt mérési évben legalább háromszor kerültek a kiemelkedő teljesítményű iskolák közé (ezt a számot látjátok az iskolák neve mögött).
Matematika:
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
- A Tan Kapuja Buddhista Gimnázium és Általános Iskola Alsószentmártoni Telephelye (4)
- Bajai III. Béla Gimnázium (4)
- Bajai SZC Türr István Technikum (3)
- Baranya Megyei SZC Radnóti Miklós Közgazdasági Technikum (Pécs) (4)
- Baranya Megyei SZC Zipernowsky Károly Műszaki Technikum (Pécs) (4)
- Békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium (4)
- Békéscsabai SZC Vásárhelyi Pál Technikum és Kollégium (4)
- Berettyóújfalui SZC Közgazdasági Technikum (4)
- Budapesti Gazdasági SZC Szent István Technikum és Kollégium (3)
- Budapesti Műszaki SZC Petrik Lajos Két Tanítási Nyelvű Technikum (4)
- Budapesti Műszaki SZC Puskás Tivadar Távközlési és Informatikai Technikum (4)
- Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium (4)
- Ceglédi SZC Közgazdasági és Informatikai Technikum (4)
- Debreceni SZC Bethlen Gábor Közgazdasági Technikum (3)
- Déli ASzC Jánoshalmai Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium (3)
- Dorogi Zsigmondy Vilmos Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Gimnázium (4)
- Egri Szilágyi Erzsébet Gimnázium és Kollégium (3)
- ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium (Budapest) (3)
- Energetikai Technikum és Kollégium (Paks) (3)
- Eötvös József Gimnázium és Kollégium (Tata) (3)
- Érdi SZC Százhalombattai Széchenyi István Technikum és Gimnázium (gimnázium)
- Érdi SZC Százhalombattai Széchenyi István Technikum és Gimnázium (technikum) (3)
- Érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium (4)
- Esztergomi Dobó Katalin Gimnázium (4)
- Földes Ferenc Gimnázium (Miskolc) (4)
- Gandhi Gimnázium, Kollégium, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola (Pécs) (3)
- Győri SZC Bolyai János Technikum (4)
- Győri SZC Deák Ferenc Közgazdasági Technikum (4)
- Győri SZC Hild József Építőipari Technikum (4)
- Győri SZC Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Technikum és Kollégium (4)
- Győri SZC Lukács Sándor Járműipari és Gépészeti Technikum és Kollégium (3)
- Győri SZC Pattantyús-Ábrahám Géza Technikum (3)
- Hajdúböszörményi Bocskai István Gimnázium (3)
- Hatvani Bajza József Gimnázium (4)
- Hódmezővásárhelyi SZC Makói Návay Lajos Technikum és Kollégium (Makó) (4)
- Hódmezővásárhelyi SZC Szentesi Pollák Antal Technikum (Szentes) (3)
- II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium és Technikum (Kiskunhalas) (4)
- Kaposvári SZC Eötvös Loránd Műszaki Technikum és Kollégium (4)
- Karinthy Frigyes Gimnázium (Budapest) (4)
- Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium (Győr) (4)
- Kecskeméti Bolyai János Gimnázium (4)
- Kecskeméti Katona József Gimnázium (4)
- Kecskeméti Református Gimnázium (3)
- Kecskeméti SZC Kandó Kálmán Technikum (technikum) (4)
- Kecskeméti SZC Kandó Kálmán Technikum (szakképző iskola) (3)
- Kisalföldi ASzC Csukás Zoltán Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola (Csorna) (3)
- Kiskunfélegyházi Szent Benedek PG Két Tanítási Nyelvű Technikum és Kollégium (4)
- Kiskunhalasi Bibó István Gimnázium (3)
- Kiskunhalasi SZC Kiskőrösi Wattay Technikum és Kollégium (Kiskőrös) (4)
- Kiskunhalasi SZC Kiskunfélegyházi Közgazdasági Technikum (Kiskunfélegyháza) (3)
- Kispesti Károlyi Mihály Magyar-Spanyol Tannyelvű Gimnázium (3)
- Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium (4)
- Lónyay Menyhért Baptista Technikum és Szakképző Iskola (Vásárosnamény) (3)
- Lovassy László Gimnázium (Veszprém) (4)
- Miskolci Herman Ottó Gimnázium (3)
- Miskolci SZC Berzeviczy Gergely Technikum (3)
- Miskolci SZC Kandó Kálmán Informatikai Technikum (4)
- Neumann János Gimnázium, Technikum és Kollégium (Eger) (4)
- Nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium (4)
- Nyíregyházi SZC Inczédy György Szakképző Iskola és Kollégium (3)
- Nyíregyházi SZC Széchenyi István Technikum és Kollégium (4)
- Nyíregyházi SZC Vásárhelyi Pál Technikum (3)
- Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium és Kollégium (4)
- Pápai SZC Jókai Mór Közgazdasági Technikum és Kollégium (4)
- Pécsi Janus Pannonius Gimnázium (4)
- Pécsi Tudományegyetem Gyakorló Általános Iskola, Gimnázium és Óvoda (3)
- Révai Miklós Gimnázium és Kollégium (Győr) (4)
- Soproni SZC Fáy András Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum (3)
- Soproni Széchenyi István Gimnázium (3)
- Szalézi Szent Ferenc Gimnázium (3)
- Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium (4)
- Székesfehérvári SZC Hunyadi Mátyás Technikum (3)
- Székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola (4)
- Székesfehérvári Vasvári Pál Gimnázium (3)
- Szekszárdi I. Béla Gimnázium, Kollégium és Általános Iskola (4)
- Szent István Gimnázium (Budapest) (4)
- Szerencsi SZC Sátoraljaújhelyi Trefort Ágoston Szakképző Iskola (3)
- Szerencsi SZC Tokaji Ferenc Technikum, Szakgimnázium és Gimnázium (3)
- Szolnoki SZC Pálfy - Vízügyi Technikum (4)
- Szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium (4)
- Tatabányai Árpád Gimnázium (4)
- Tiszakécskei Móricz Zsigmond Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola (4)
- Tolna Megyei SZC Esterházy Miklós Szakképző Iskola és Kollégium (Dombóvár) (3)
- Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium (Székesfehérvár) (3)
- Tóth Árpád Gimnázium (Debrecen) (4)
- Türr István Gimnázium és Kollégium (Pápa) (3)
- Vajda Péter Evangélikus Gimnázium (Szarvas) (3)
- Vak Bottyán János Katolikus Műszaki és Közgazdasági Technikum, Gimnázium és Kollégium (Gyöngyös) (3)
- Varga Katalin Gimnázium (Szolnok) (4)
- Vas Megyei SZC Gépipari és Informatikai Technikum (Szombathely) (3)
- Vas Megyei SZC Nádasdy Tamás Technikum és Kollégium (Csepreg) (3)
- Verseghy Ferenc Gimnázium (Szolnok) (3)
- Veszprémi SZC Bethlen István Közgazdasági és Közigazgatási Technikum (4)
- Veszprémi SZC Ipari Technikum (4)
- Vetési Albert Gimnázium (Veszprém) (3)
- VII. Kerületi Madách Imre Gimnázium (4)
- Zalaegerszegi Kölcsey Ferenc Gimnázium (4)
- Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium (4)
Szövegértés:
- Álmos Vezér Gimnázium, Pedagógiai Szakgimnázium és Általános Iskola (Budapest) (4)
- Budapesti Műszaki SZC Puskás Tivadar Távközlési és Informatikai Technikum (4)
- Kisalföldi ASzC Csukás Zoltán Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola (Csorna) (3)
- Miskolci SZC Kandó Kálmán Informatikai Technikum (3)
- Vajda Péter Evangélikus Gimnázium (Szarvas) (3)
Ellopták a karácsonyi show-t a cuki állatok: különös ajándékozás, egy falatnyi gibbonbébivel – fotók
Az állatok sem maradtak karácsonyi ajándék nélkül: különleges ünnepi lakomát tartottak a debreceni állatkertben. Idén a parányi gibbonbébi vitte idén a show-t!
Bodrogi Gyula titkos kedvence: így készül a tökéletes tiszacsegei karácsonyi halászlé – íme a titka!
Nem lehet véletlen, hogy Bodrogi Gyula rajong a tiszacsegei halászléért: ez az étel évtizedek óta az egyik legnagyobb magyar gasztroklasszikus. Most megmutatjuk, mi a titka...
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








