Egy rendkívül megrázó, ugyanakkor szerencsés kimenetelű bűncselekmény történt nemrég Szombathelyen, amelyet a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság is megosztott hivatalos Facebook-oldalán.
A zalai megyehatár közelében, de már Vas megyében készült lélegzetelállító videó a népes szarvasrudliról. Jól látható, ahogy a szarvascsorda egy része átrohant az úttesten, és a másik oldalon szinte \"lefolytak\" az útról, míg néhány állat a szántóföldön hirtelen nem is tudta, merre szaladjon.
Szerencsére az autósok lassítottak, megvárták, míg a szarvasok tovairamodnak. Ilyen és ehhez hasonló vonulásra szinte mindenütt lehet számítani, ezért a szakemberek mindig azt kérik, hogy a közlekedésben résztvevők a szabályokat betartva haladjanak
- írja a zaol.hu, miután egyik olvasójuk videóra vette a szarvasrudlit. Az eset, a zalai megyehatár közelében, de még Vas megyében történt.
Sorra bírságolják a tilosban korcsolyázókat a magyar rendőrök: durva, mennyibe kerül egy rossz lépés
Hiába a fagy és a csábító jégfelület, a hatóságok szerint életveszélyes lehet a korcsolyázás. A tatai Öreg-tónál már bírságokat is kiszabtak.








