Egy hét türelmi idő után már bírság jár a szabályszegőknek a kaposvári sétálóövezetben.
Sokan megcsodálják a Horváth család kertjében álló fát, amely egy hétméteres chilei araukária. Ez a fenyőfajta általában nem nő meg ekkorára Magyarországon.
A Vas megyei Püspökmolnári ékessége az a ritka fenyő, amely egy hétméteres chilei araukária, és csak nagyon ritkán nő meg ekkorára Magyarországon. A Horváth-család tizennyolc éve vette a különleges fenyőfélét, akkor alig volt ötven centiméter magas, írta a Vaol. A különleges fenyőfajta magyarországi életét – a kedvezőtlen időjárási körülmények és a fagyok miatt – a szakértők nem becsülik túl hosszúra.
Horváthék a fenyőt eddig minden évben feldíszítették karácsony előtt, erre az idén még nem került sor. Hol az időjárás, hol valamilyen elfoglaltság szólt közbe - mesélték a megyei lapnak. Tavaly 105 méternyi izzósor került a fára, ebből is látszik tekintélyes mérete.
Amíg kisebb volt a fa, a téli hidegben náddal, kartonpapírral takartuk be, hogy ne legyen baja. Ma már ez nem kivitelezhető a magassága miatt, de úgy tűnik, az évek során hozzászokott a hazai klímához. Évente 30-40 centit nő, felfelé is nyúlik, terebélyesedik is
– közölte a különleges fenyő tulajdonosa.
Dél-Amerikából származik ez a rendkívül karakteres habitusú örökzöld, tűlevelű díszfa.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A chilei araukária – ahogy neve is mutatja – Dél-Amerikában őshonos, főként Chilében és Brazíliában. De már itt is kevés van belőlük, hiszen nagy részüket kiirtották. Európába a 18. század végén jutott el ez a fenyőféleség, Archibald Menzies skót növénygyűjtő jóvoltából, aki öt magot csíráztatott ki a hazafelé tartó hajóúton. A kis csemetékből Európában hamarosan szenzáció lett.
A fa termése ehető, magjai pörkölve a legfinomabbak, állítólag ezért is szerették annyira az araukán indiánok.
Különlegessége, hogy tényleg lassan növekszik, hazánkban a 5-10 méteres magasságot éri csak el napos, félrányékos helyre ülteve. Kissé fagyérzékeny, így csak az enyhébb teleket vészeli át, védett, melegebb fekvésű területre érdemes kitenni (télen tövét takarni kell a téli fagyok elleni védelem érdekében).
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








