A népszerű rockegyüttes utolsó koncertjét ebben a felállásban május 2-án adja a Budapest Parkban.

A Honeybeast is csatlakozik a Hősök, a Jónás Vera Experiment, a Margaret Island és a Turbo mellé: az Egyszer volt pálinkacsalád új, békési meggypálinkája a zenekar egyik leghíresebb slágerének (\"Bódottá\") címét fogja viselni. Az „Egyszer volt” tavaly indult a zene világnapján, azzal a céllal, hogy valós segítséget nyújthassanak a zenészeknek.
A 2020-as év senkinek sem volt egyszerű, de talán a zeneipar sínylette meg legjobban, hiszen kimaradt a teljes koncertszezon. Éppen ezért „mindenki ott segít, ahol tud” jeligével egy zenerajongó csapat, megálmodta az Egyszer volt pálinkacsaládot, mellyel a közönség immáron egy éve közvetlenül támogathatja a kiválasztott zenekarokat.
Bár az idei nyáron már egy kicsit fellélegezhettünk, az Egyszer volt csapata továbbra is fontosnak tartja a magyar zenekarok támogatását, így új szereplővel, a Honeybeasttel bővül a négyes fogat - tájékoztatta a gyártó a Hellovidéket.
Az új ízt maga a zenekar választotta ki: a pálinkacsalád új, békési meggypálinkája a zenekar egyik leghíresebb slágerének ("Bódottá") címét fogja viselni.
A tervek szerint a 40 fokos pálinkák után, hamarosan megérkeznek a kissé érettebb korosztálynak szánt 50 fokos italok is, melyek által újabb előadókkal bővül majd a csapat.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 616 989 forintot 20 éves futamidőre már 6,26 százalékos THM-el, havi 141 676 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,78% a THM, míg a MagNet Banknál 6,88%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Még idén elérheti a százmilliárdos álomhatárt ez a magyar étrend-kiegészítő gyártó
Lévai Bálintot, a BioTechUSA vezérigazgatóját és társtulajdonosát kérdeztük.
-
Kiváló minőség a tányérodon – KMÉ-védjegyes termékek a Mecsek Baromfi Kft.-től (x)
A Mecsek Baromfi Kft. friss csirkehúsai elnyerték a KMÉ-védjegyet, amely biztosítja a vásárlók számára a valóban kiemelkedő minőséget.
-
A magyar befektetők fele nagy lehetőséget szalaszt el (x)
Egyre nagyobb az érdeklődés a TBSZ iránt, a befektetők többsége viszont még mindig nem használja ki ennek az adóhatékony befektetési módnak az előnyeit.
-
Hoppá! Tudtad melyik bank lett a legjobb lakossági állampapír forgalmazó? (x)
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) idén is a Gránit Banknak ítélte „Az év Lakossági állampapír forgalmazója” díj ezüst fokozatát.
Green Transition & ESG 2025
AI in Business 2025
Biztosítás 2025


