Az ünnepek alatt sok gazda elköveti azt a hibát, hogy túleteti házikedvencét, vagy olyan ételekkel kínálja meg, amelyek számára kifejezetten mérgezőek lehetnek.
Erről feledkezik meg a legtöbb háztulajdonos: intézd el ősszel, mert borsos árat fizethetsz
Megérkeztek az első fagyok, az elmúlt napokban helyenként -1 fokig csökkent a hőmérséklet. Ősszel minden ingatlantulajdonosnak gondoskodnia kell kerti csapja és vízmérője hideg elleni védelméről. Az első fagyos napok, esték intő jelként szolgálnak, hogy megtegyük a szükséges óvintézkedéseket és elkerüljük a felesleges károkat. Mielőtt a tartós hideg és vele együtt a fagyok is mindennapossá válnak, mindenképpen érdemes a kerti csapokat, illetve vízmérőket téliesíteni a ház- illetve telektulajdonosoknak. A vízmérők, csövek és egyéb szerelvények elfagyása váratlan kellemetlenségeket és súlyos kiadásokat okozhat a háztartásoknak. Éppen ezért most annak jártunk utána, mit érdemes megtenni, hogy elkerüljük a későbbi kellemetlenségeket.
Csalóka lehet az őszi időjárás: napközben még kellemesen melegíti arcunk a nap, estére viszont már hűvössé válik a levegő. A napokban az Időkép jelentése szerint a Duna-Tisza közén helyenként 0, -1 fokig csökkent a hőmérséklet. Az Országos Meteorológiai Szolgálat mérései szerint Kakucson egészen -1,1 fokig hűlt a levegő.
Ugyan még csak ízelítőt kaptunk a zimankóból, a szakemberek szerint most érdemes előre gondolkodni a kertes ház tulajdonosoknak, mivel könnyen ráfizethetnek a figyelmetlenségükre, lustaságukra. A fagy jelenti a legnagyobb veszélyt a vízvezetékekre és a vízórákra. A nem megfelelően téliesített hálózatokban gyakoriak a csőtörések, vízelfolyások. Az ebből eredő károk kijavítása jelentős költségekkel járhat.
Most van itt az ideje, hogy haladéktalanul ellenőrizzék a vízóra vagy a szabadban lévő csapok és vezetékek állapotát. A belső hálózat és a vízmérők fagy elleni védelme az ingatlan tulajdonosának feladata. Ha a rendkívüli hidegben szétfagy a kerti csap vagy vezeték, akkor az esetlegesen elfolyó víz díját is az ingatlantulajdonosnak kell viselnie, a mérő elfagyásakor pedig még a csere költsége is őt terheli
- hangsúlyozták a vízmű szakemberei.
Gondolkodjunk előre, ne a tél beálltával jusson eszünkbe intézkedni! Másrészt, jó, ha tudjuk, hogy a hideg hatására eltört vezetéken keresztül egy óra alatt akár a szokásos napi fogyasztás többszörösét is kitevő víz folyhat el a szabadba. Ha pedig a vezeték nem törik el, a fagy miatt jégdugó keletkezik benne. Szakértők szerint, akár eltörik a cső, akár nem, a meghibásodás egyik legbiztosabb jele, hogy az ingatlanban lévő csapokból nem vagy csak alig folyik a víz. A vízóra meghibásodására, szétfagyására az óralapon szilánkokra tört üveg, az eldeformálódott számlálószerkezet, esetleg a vízaknában csöpögő víz utalhat.
Fontos tudni, hogy a fagy elleni védekezésről csakúgy, mint a mérőhelyek tisztán tartásáról, valamint a megközelítés biztosításáról az ingatlan tulajdonosának kell gondoskodnia!
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Miért van ez így?
Bár a bekötési vízmérő a víziközmű-szolgáltató, azaz a Vízművek tulajdona, annak fagy elleni védelméről és megőrzéséről a felhasználónak kell gondoskodnia. Elsőre talán ellentmondásosnak tűnhet ez a szabály, de gondoljuk át jobban: a bekötési vízmérő a felhasználó ingatlanán található, így annak védelméről nem is tud más gondoskodni, csak ő maga. Éppen ezért előzzük meg a kellemetlenséget, és készítsük fel kültéri vezetékeinket, kerti csapjainkat a zord időjárásra! A szolgáltató szakemberei ehhez adnak is néhány tanácsot!
Mit spórolunk azzal, ha védjük vízmérőnket a hideg és a fagy ellen?
- Elsősorban az elfolyt víz árát.
- Valamint az új vízmérő árát (mely kiszállással és beszereléssel együtt, 20 mm átfolyási átmérőig 16 878 Ft).
- A vízmérő hitelesítésének költségét
- A vezeték elfagyása esetén a felújítást.
- Időt, bosszúságot.
Mit tehetünk a megelőzés érdekében?
- A fagy leginkább a néhány milliméteres vaslappal fedett aknában lévő vízmérőket veszélyezteti, ezért ezek védelme különösen fontos!
- A kerti vízóraakna törött vagy hiányzó fedlapját pótoljuk, sőt a nagy hidegben külön szigetelésről is gondoskodjunk.
- A vízmérőt akár pléddel, hungarocellel vagy más hőszigetelő anyaggal is letakarhatjuk, de még a kartondoboz darabok is megfelelőek erre a célra.
- Rendszeresen ellenőrizzük, hogy nincs-e víz az aknában, valamint figyeljünk arra is, hogy a vízóraakna fedele mindig lehajtott állapotban legyen.
- A pincékben lévő vízmérők védelme érdekében ellenőrizzük a pinceablakok épségét, és ha a vízmérő, illetve a csövek a külső talajszinttől egy méternél kisebb távolságra vannak, hőszigetelésükről külön is gondoskodjunk.
- Szigeteljük – vagy ennek hiányában – időben víztelenítsük a falakon kívül lévő, illetve a nem kellően szigetelt vízvezetékeket.
Mi a teendő a nem lakott épületek esetében?
- Először nyissuk meg a kerti csapot, majd ezután zárjuk el a téli elzárót. A vezetékben lévő víz ilyenkor az ürítő szelepen keresztül távozik és elszivárog a talajba, így a felszínen húzódó vezetékszakasz is vízmentes lesz.
- A vízmérők szigetelését a hálózat víztelenítését követően is meg kell oldani, mivel a vízmérőkben ez esetben is marad víz!
- Ha későn látunk hozzá a víztelenítéshez, és a befagyott víz miatt nem tudjuk az elzárócsapot elfordítani, meleg vízzel, óvatosan felolvaszthatjuk a benne lévő jeget, majd ezt követően elvégezhetjük a víztelenítést.
Mi a teendő mérőelfagyás esetén?
A mérőelfagyás észlelésekor haladéktalanul hívja a hibabejelentő telefonszámot. Amennyiben a vízmérő előtti elzáró csap nyitva van, akkor a további vízelfolyás megelőzése érdekében próbálja elzárni. Mérőelfagyáskor társaságunk a helyszínen jegyzőkönyvet vesz fel, melyben rögzíti a káresemény körülményeit. Javasoljuk, hogy a télen nem használt ingatlanát rendszeres időközönként ellenőrizze, vagy megbízottja útján ellenőriztesse az esetlegesen bekövetkező károk megelőzése, illetve mielőbbi észlelése érdekében
- hívják fel a figyelmet a Vízmű szakemberei.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








