25 °C Budapest

Döbbenet: teljesen kiszáradt két tó ebben a megyében, tavaly nyár óta üresen tátong a medrük

2021. január 13. 10:05

A tavak helyreállítása meghaladja a 600 millió forintot, de a falvaknak nincs ennyi pénzük. A tavaly júliusi felhőszakadás mosta el a víztározók horgásztóként is működő gátját, partfalát.

A tavaly júliusi felhőszakadás elmosta a miháldi és a galamboki víztározók horgásztóként is működő gátját, partfalát. A két tó árvízvédelmi feladatokat is ellátott, mostanra kiszáradtak. Kormányzati támogatást egyelőre nem kaptak a települések, írja a Népszava.

A tavak helyreállítása meghaladja a 600 millió forintot, de a falvaknak nincs ennyi pénzük.

Állami segítséget viszont egyelőre nem kaptak, pedig erre záros határidőn belül nagy szükség lenne, ugyanis megkezdődött a tómedrek benövényesedése, így belátható időn belül a többszörösére nőhet az árvízvédelmi feladatokat is ellátó tározók rendbehozatalának költsége.

"Nyolcvan-száz mázsa hal úszott le a Balatonba, ami önmagában húszmilliós kár" – mondja Mándó Tibor, a horgásztavat tavaly szeptemberig kezelő miháldi horgászegyesület vezetője. "Ennél is nagyobb baj, hogy a falu elveszítette a legfőbb turisztikai vonzerejét."

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Miháldot magát szerencsére elkerülte a nagy hullám, a településen belül csak a tavat tápláló vízfolyás áradt meg, mely így is veszélyeztette a házakat. A belső helyreállítások nagyjából hatmillió forintba kerülnek, ehhez a vis maior alapból 5,31 milliót kaptak, mondta el Gerő Sándor polgármester. "A pályázatunkba betettük a horgásztavat is, de elutasították, ugyanis csak önkormányzati feladatokat ellátó dolgokra lehetett pénzt igényelni." A falu költségvetése szűk 90 millió forint, a tározó helyreállításának a költsége a szakemberek szerint 265 millió forint, amit a Belügyminisztériumtól remélnek, ugyanis természeti katasztrófának minősülnek a tavaly nyári események. A környéken a hasonlóan járt települések közül egyébként Surd, Liszó és Zalamerenye kapott pénzt a tározójára.

Galambokon is többszázmilliós károkat okozott a tavaly júliusi felhőszakadás. A falu két, összesen 11 hektáros záportározóinak gátja nem bírta el a 16 óra alatt lezúdult cirka 200 milliméternyi esőt, a víztömeg megbontotta a partfalat, elsodorta az egyik zsilip fém- és betonszerkezetét, és betört a településre. Szabó Tamás polgármester elmondása szerint a vis maior keret nem terjed ki a tározókra, így a felső azóta is használhatatlan, az alsóban pedig a korábbinál kevesebb vizet tudnak felfogni. A teljes helyreállítási költség 340 millió forint, ami nagyjából megegyezik a falu költségvetésével. Állami segítséget viszont Galambok sem kapott egyelőre, a vis maior pályázatuk ezen részét a jogszabályokra hivatkozva utasították el, így most a Belügyminisztériumra várnak.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 24. vasárnap
Eszter, Eliza
21. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?