Vészesen apad Budapest egyik kedvelt tava: több mint egy méternyi víz hiányzik már a Naplás-tóból. Szinte rá sem lehet ismerni a tó egyes részeire.
Megújul 10 milliárd forintból a Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház telephelye Mosdóson - jelentette be Gelencsér Attila, Kaposvár és térsége országgyűlési képviselője vasárnap a helyszínen tartott sajtótájékoztatón.
A várhatóan egy év múlva kezdődő, három ütemben megvalósuló fejlesztési program magában foglalja a telephelyen álló 71 ingatlanból 31 használaton kívüli, vagy gazdaságosan nem üzemeltethető épületnek a lebontását, az uszoda, a szociális otthon, a pavilonépület, az igazgatási épület, a gyermekfoglalkoztató, a gyógyszertár, a szolgálati lakások és a kastélyépület rekonstrukcióját. Utóbbiban minihotelt alakítanak ki a betegek hozzátartozóinak elhelyezésére. Az intézmény szakmai profilja belgyógyászat, kardiológiai és mozgásszervi rehabilitáció, geriátria és hospice ellátás lesz
- tette hozzá.
Mint mondta, a betegbiztonság, a betegek komfortérzetének növelését, munkahelyek megmentését, 50 új munkahely létesítését várják az "országosan is egyedülálló, hiánypótló beruházástól".
Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter közölte, a kormány múlt év végén 495 millió forintot hagyott jóvá a tervezés költségeire.
A kormány azért támogatja a teljes rekonstrukcióra vonatkozó elképzeléseket, mert a mosdósi telephely jó helyen van, évtizedek óta szolgálja a gyógyítást és a rehabilitációt, helyben és a megyében is értéknek tekintik
- fogalmazott.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Moizs Marianna, a Kaposi Mór Oktató Kórház főigazgatója azt mondta, az intézmény mosdósi telephelyének rekonstrukciója a kivitelezés megkezdésétől számítva 2-3 évet vesz igénybe, az ellátást a munkálatok ideje alatt folyamatosan biztosítaniuk kell.
Kitért rá, Mosdóson jelenleg krónikus, hospice, geriátriai ellátást, kardiológiai és gyermekrehabilitációt végeznek, 7 osztályon jelenleg 226 ágyat tartanak fenn, a dolgozóik száma 137.
Keresztes József, Mosdós polgármestere azt közölte, a kórházi telephely működése jelentősen hozzájárul a település fejlődéséhez, a tervezett modernizáció újabb lehetőségeket, köztük új munkahelyeket jelent a falunak.
Figyelem, nagyot változik a balatoni vonatozás: hét állomást szabnak át, több régi épület is eltűnik
Hét balatoni vasútállomás újul meg: három régi épületet is elbontanak, mutatjuk, hol lesznek nagy változások!
Drámai helyzet: teljesen kiszáradtak a források, így menekült meg a kedvelt vidéki horgászparadicsom
Az elmúlt hónapok szélsőséges időjárása a somogyi Desedát sem kímélte. A hosszú aszály és a rekordhőség miatt a tavat tápláló két fontos vízfolyás is kiszáradt.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.







