Nagy-Britannia ad otthont mind a férfi, mind a női verseny rajtjának, ami Franciaországon kívül még soha nem fordult elő.
Balogh György számára hiába volt gyerekkora óta fontos a labdarúgás, nagyon hamar rátalált a fodrászat szépségére. Még csak másfél éve tevékenykedik hivatalos szakemberként, de máris egy országos elismerést tudhat magáénak - számolt be róla a haon.hu.
Amikor tanulóként kollégiumban laktam, akkor szembesültem azzal a problémával, hogy ott nem volt helyben fodrász, aki igazítsa a hajunkat, én pedig már akkor nagyon szívesen vállaltam vágást a barátoknak, ismerősöknek. Meglepően sok pozitív visszajelzést kaptam, talán ez vezetett el ahhoz a döntéshez, hogy ezt a szakmát válasszam. Három éve született meg ez az álmom, és mindössze másfél éve dolgozom fodrászként, így igazán nagy elismerés számomra, hogy már most, húszévesen egy országos díjjal büszkélkedhetek
- mesélte a portálnak Balogh György.
Számomra természetes elvárás a rendezett külső. Gyerekként is minden héten vágták a hajam, és már akkor nagyon jó szakemberekhez járhattam. Ennek köszönhetően természetes számomra ez a szakma, magam is nagyon szívesen csinálom
- tette hozzá a győztes.
Az ősszel Budapesten tartott Barber Battle eseményen elismert szakemberek ellen küzdött, mint a mezőny legfiatalabb fodrásza.
Tavaly vettem először részt a rendezvényen, akkor helyezés nélkül tértem haza, de annyira megtetszett a miliő, hogy tudtam, vissza fogok térni. Idén a már korábban szerzett tapasztalattal indultam a versenyen, és minden részletre odafigyeltem. Fontos volt számomra az, hogy milyen modellel nevezek be, mert azt gondolom, ez meghatározó elem lehet a győzelemhez. Rostás Attila, a Diósgyőr labdarúgója elfogadta a felkérésemet, így neki készíthettem el a frizuráját. Mindenképpen egy fiatalos, divatos vágást szerettem volna bemutatni. Manapság a göndör fürtök állnak a hajtrendek középpontjában, sok tinédzser kér dauert, vagy hagyja megnőni a természetes göndör tincseit. A versenyen ezért indultam magam is göndör frizurával, ugyanakkor fontos volt számomra, hogy valami különlegességet csempésszek mellé. Mivel a hajtetoválás közel áll hozzám, asszimmetriát vittem ezzel a technikával a modellem megjelenésébe. A versenyre pályamunkát küldenek a nevezők, majd a döntőbe jutást követően ugyanazt a munkát készítik el. Mivel a haj nem nő olyan gyorsan, ezért nincs lehetőségünk arra, hogy a modellen többször gyakoroljunk. Igyekeztem ettől függetlenül lehetőséget találni a felkészülésre, és a verseny előtt több göndör hajú vendégemen próbáltam ki a megmérettetésre szánt frizurát. Nehézség volt, hogy az a haj, amit megálmodtam, legalább két óra munka eredménye, a versenyen azonban csak 45 perc állt rendelkezésre
- emlékezett vissza Balogh György.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A megmérettetés előtt napokig nem tudtam aludni, nagy volt bennem a versenydrukk, azonban a helyszínen nagyon jól éreztem magam. A színpadon nem voltam szégyenlős, nagyon szerettem ott állni, és megmutatni a tudásomat. A pályamunkámmal elégedett voltam, és sokaktól kaptam pozitív megerősítést is azzal kapcsolatban, hogy lehet ez egy nyertes pályamű. Mivel a versenyen neves szakemberek is részt vettek, így nem gondoltam, hogy enyém lehet a Magyarország Borbélya cím, úgy gondoltam, az is óriási elismerés, ha a legjobb háromba bekerül a munkám. A célom csak a dobós hely volt, ezért a győzelem tényleg nagyszerű érzés. Büszke vagyok rá, és fontosnak tartom. Manapság nagyon népszerű a fodrászszakma, szinte nap mint nap nyílnak új szalonok. Éppen ezért jelentősnek tartom, hogy kitűnjek a többiek közül, és erre igazán jó alkalom az efféle versenyeken vagy képzéseken való részvétel. A díjak a vendégeknek is visszajelzést jelentenek
- mesélte a fiatal fodrász.
Sorra bírságolják a tilosban korcsolyázókat a magyar rendőrök: durva, mennyibe kerül egy rossz lépés
Hiába a fagy és a csábító jégfelület, a hatóságok szerint életveszélyes lehet a korcsolyázás. A tatai Öreg-tónál már bírságokat is kiszabtak.








