Nem mindennapi programmal készül Halloweenre a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART): október 31-én a Szigliget motoros fedélzetén is megelevenedik a borzongató őszi hangulat.
A PENNY Market 2014 óta ad lehetőséget a Duális Üzletvezetőképző programmal fejlődni vágyó fiataloknak és az érdeklődő, tehetséges munkatársainak. A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamarával közösen szervezett hároméves program lehetővé teszi, hogy a hallgatók két OKJ-s képzés elvégezése mellett a Kamara kétnyelvű szakmai bizonyítványát is megszerezzék.

Ez az oklevél Magyarországon és Németországban is hivatalosan elfogadott szakképzést jelent. Az elméleti oktatások mellett a program nagy hangsúlyt fektet a gyakorlati oktatásra és a készségfejlesztésre is, amelyek által a résztvevők megszerzik azokat az ismereteket és fejlesztik azokat a készségeiket, amelyek alapként szolgálnak, és a későbbiekben alkalmassá teszik őket az üzletvezetői pozíció ellátására a PENNY Market valamelyik üzletében. Nemrég ünnepeltük meg 8 újonnan végzett hallgatónk sikerét a budapesti Duna Gardenben. Ők már a 2014-ben elindult program 4. sikeres évfolyama.
Az évzáró után egyből jött az évnyitó is, hiszen indul az új, immáron a 7. évfolyam. A program népszerűsége érezhető az érdeklődők magas létszámából is. 480 jelentkezőből választotta ki a 18 fős hallgatói csapatot a szakértőkből és szakmai vezetőkből felállított bizottság, akik meglévő, tehetséges munkatársak és újonnan belépő, ígéretes jelöltek közül szűrték ki a megfelelő utánpótlást. A Duális Üzletvezetőképzés egy sikeres és élménydús oktatási program, amelynek elvégzése felkészíti a hallgatókat a magasabb szintű munkavégzésre.
Idén az oktatás online formában indul, kicsit eltérő módon, ám így is lelkesen. A program folyamatosan megújul és frissül, az új, felnőttképzésre vonatkozó kormányrendeletekhez igazodva. Hallgatóink nemcsak praktikus tapasztalatokat, hanem széleskörű, releváns és hasznos ismereteket sajátíthatnak el, amelyek a további személyes fejlődésüket segíti elő. Örülünk, hogy ezek a tehetséges munkatársaink a PENNY-t választják a karrierjük építésére. Tavasszal ismét várjuk majd az érdeklődők jelentkezését az új évfolyamunkra.
https://www.penny.hu/karrier/karrier/karrierepites/dualis-uzletvezeto
(x)
Aranyáron mérik az ősz slágergyümölcsét a piacokon: itt veszik meg potom pénzért az élelmes magyarok
Mennyi most a birsalma ára a piacokon, és hol szedhetjük magunknak olcsóbban? Mutatjuk a lelőhelyeket, és azt is, mire figyeljünk a birsalmasajt és a lekvár...
Ha nyernél a lottón, most akár saját gyógyfürdőd is lehet: ennyiért árulják a híres vasi komplexumot
a megütnéd a lottóötöst, és mindig is arról álmodoztál, hogy egyszer saját fürdőd legyen, most itt a lehetőség. Szeleste gyógyfürdőjét ugyanis 1,3 milliárd forintért kínálják...
Tönk szélén a hazai vendéglátás? Ez a 3 legendás vidéki étterem is eladó, százmilliókat kérnek értük
A körmendi Teke, a szombathelyi Sörpatika és az Őrség egyik ismert étterme is új gazdát keres – az árcédulákon pedig százmilliós összegek szerepelnek.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







