17 °C Budapest

Mi történik? Egyre többen költöznek le a Balatonra, ez állhat a jelenség mögött

2020. szeptember 4. 17:08

Balatonmáriafürdőn, Balatonberényben és Balatonkeresztúron 9-9 százalékkal nőtt a lélekszám, és Balatonlelle is 8 százalékos növekedést ért el.

Szeptemberre a legtöbb nyaralótulajdonos hazatér a Balatonról, de egyre többen vannak, akik állandó lakhelyül választják a tó környékét, számol be a Sonline. A tavaly januári statisztikai számok meglehetősen szórtak, ha a déli partot tekintjük, míg az északin döntő a növekedés. Somogyban a legnagyobb gyarapodást a nyugati medence kisebb települései mondhatják magukénak.

Balatonmáriafürdőn, Balatonberényben és Balatonkeresztúron 9-9 százalékkal nőtt a lélekszám, és Balatonlelle is 8 százalékos növekedést ért el.

Ha kelet felé haladunk, Balatonszárszó, Zamárdi, Szántód és Siófok 5, Balatonvilágos 4 százalékos növekedését láthatjuk. A veszteségek mentén azt tapasztaljuk, hogy Balatonfenyves 5, Balatonszemes és Balatonőszöd 6-6 százalékkal kevesebb lakót mondhat magáénak. A növekedés annak a 8-10 fiatal családnak köszönhető, akik itt telepedtek le, nyilatkozta Horváth László, Balatonberény polgármestere. "Olyanok is vannak, akik a nagyszülőktől örököltek ingatlant, és úgy döntöttek, hogy állandóra bejelentkeznek ide. Az állomás mögötti üdülőterületen 106 új apartmant adnak át, és a tulajdonosok közül sokan döntöttek úgy, hogy berényiek lesznek."

A fiatalok mellett a nyugdíjba vonulók is kezdenek új életet a Balatonnál. Kenéz István, Balatonlelle polgármestere elmondta: az apartmantulajdonosokat adókedvezményekkel lehetett rábírni arra, hogy bejelentkezzenek, mert úgy csak 100 forint, míg nem állandó lakosként 700 forint építményadót kell fizetniük négyzetméterenként.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Lombár Gábor, Balatonfenyves polgármestere szerint az emelkedő lélekszámok mögött az utóbbi évek fejlesztései adhatják a hajtóerőt, de

mivel a Balatonnál nincs számottevő ipar, úgy látja, hogy az otthon végezhető távmunka emelhetné a balatoni települések lélekszámát, de ehhez szupergyors internet szükséges.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 23. szerda
Tekla
39. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?