Vége a bizonytalanságnak Szarvason! 16 éve húzódó problémát oldottak meg: a Szarvasi Vízi Színház körüli földterület immár teljes egészében az önkormányzat tulajdonába került.
Magyarországon több mint 2 millió lakásban van gázfűtés, de mégis a fűtőtestek otthonunk azon részei, amikről hajlamosak vagyunk elfeledkezni nyáron. Pedig ha nem ügyelünk eléggé a melegebb évszakon is radiátorunk tisztítására brutális költségekbe verhetjük magunkat. Mutatjuk, hogyan spórolharunk a rezsin egy egyszerű trükkel.
A radiátorok otthonunk azon részei, amelyekről hajlamosak vagyunk elfeledkezni, pedig a legtöbb magyar háztartásban megtalálhatóak. Korábban már mi is írtunk róla, hogy a rendelkezésre álló statisztikák szerint Magyarországon a legtöbben gázzal fűtenek. A KSH 2016-os lakáskörülményeket vizsgáló mikrocenzusából kiderül, hogy csak a második legnépszerűbb fűtőanyag a fa és
2 388 000 lakásban van gázfűtés, amely a lakott lakások 61,9 százaléka.
Nyáron egyértelműen a fűtőtestekre gondolunk utoljára, hiszen örülünk, hogy a melegben végre nincs szükségünk a fűtésre és a brutális számlák helyett, esetleg másra költhetjük a pénzünket.
Az Ideal Home viszont a nyár egyik legnagyobb titkáról rántotta le a leplet. Kiderült, hogy ha nem ügyelünk a melegebb évszakon is radiátorunk tisztítására, hatalmas költségekbe verhetjük magunkat a fűtésszezon érkeztével.
A fűtésszakértő szerint nyáron néhány egyszerű lépéssel megalapozhatjuk, hogy télen, hűvös időben rengeteget spórolhassunk.
Most, hogy több időt töltöttünk otthon és a kertünkben, valószínű, hogy a házakban lerakódó pormennyiség is többször meghaladta az átlagos szintet, hiszen a lakásban található por nagy része, körülbelül 60 százaléka a szabadból származik. Ez a por könnyedén leülepedik a radiátorokon és ha nem ügyelünk rá, akkor egy vékony filmréteget képezhet, amely akadályozhatja később a hő kijutását.
Ez az ártalmatlannak tűnő porréteg rengeteg plusz költséget jelenhet.
A radiátorok portalanítása hetente maximum néhány percet vesz igénybe, de jelentős költségmegtakarítást eredményezhet. A radiátorok trükkös tárgyak lehetnek takarítás szemponjából, de a HelloVidék összegyűjtötte az Ideal Home tippjei alapján azt az öt lépést, amivel legegyszerűbben portalaníthatjuk a makacs fűtőtestet.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
1. Portalanítás előtt: ellenőrzés
Valószínűleg ez nyáron nem jelenthet problémát, de természetesen fontos, hogy mindig ellenőrizzük takarítás előtt, hogy ki van-e kapcsolva az eszköz.
2. Használjunk bátran porszívót
Mielőtt elkezdenénk a törölgetést, porszívóval tisztítsuk meg a radiátort és környékét, valamint az alatta lévő területet, mert ott könnyedén megülhet a makacs por. Ha van kisebb poríszívófejünk, akkor a radiátorunk minden részéhez egyszerűen hozzáférhetünk.
3. Elő a tisztítókefével!
Első lépésként a padló védelme érdekében, terítsünk egy törölközőt a radiátor alá. A maradék szennyeződés eléréséhez használjunk egy radiátor tisztítókefét, amit könnyedén elkészíthetünk házilag is. Vegyünk egy botot vagy fakanalat és tekerjünk köré egy mikroszálas kendőt, amit ragasztószalaggal rögzítünk. Új eszközünkkkel a legkisebb részeket is portalaníthatjuk.
4. Töröljük le!
Töltsünk meg egy vödröt meleg szappanos vízzel és szivaccsal töröljük le a radiátor külső részeit, majd töröljük szárazra mikroszálas kendővel. Mindenképpen győződjünk meg róla, hogy mindenhol száraz a radiátor, hogy elkerüljük a fém rozsdásodását.
5. Utolsó simítások
Radiátorunk alapos tisztítása után vegyük fel a padlóról a törölközőt és ellenőrizzük a fűtőtest környezetét, hogy nem hullott-e le a por. A hőtől a falra is tapadhat szennyeződés, ezért óvatosan, vigyázva a festékre töröljük át az érintett területeket.
Friss bűntérkép: ezek a legveszélyesebb települések ma Magyarországon – a te lakhelyed is rajta van?
Tippeljetek, 2025-ben hol volt a legveszélyesebb élni Magyarországon: Budapesten, Heves megyében vagy Jászapáti környékén? A HelloVidék most utánajárt,
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







