Álláspontjuk szerint a jelenlegi értékesítési gyakorlat több ponton sérti a közérdek érvényesülését.
Saját működéséhez hasznosítja az ATIVIZIG az esetlegesen kiemelt uszadékfát, ami hivatalosan az államé. Összegyűjteni a mederből vagy a hullámtérben magánszemélynek tilos - írja a délmagyar.hu.
Ahogy a portál írja, egy olvasójuk vetette fel a kérdést, miszerint:
a műanyag szemét ránézésre senkinek sem kell, amit áradásnál visz a Tisza, a Maros vize, bár sok van benne, amit újra fel lehet dolgozni. Más a helyzet az uszadékfával: időről időre felvetik, jó lenne hasznosítani ahelyett, hogy tovább engedjük, mert árvíz idején tetemes mennyiségű fát hoz le a folyó. Ám úgy tudjuk, magánembernek tilos összegyűjteni a hullámtérben, kiszedni a vízből – árvíz idején nyilván veszélyes is. Jogilag kit illet az uszadékfa?
Kozák Péter, az Alsó-Tisza Vidéki Vízügyi Igazgatóság vezetője elmondta, a folyók medrében és a hullámtéri erdőkben lévő uszadék eltávolítása a vízügyi igazgatóság feladata, ha az mint mederakadály az árvíz, a jég levonulását vagy a vízi közlekedést akadályozza. Erről a vizek és közcélú vízi létesítmények fenntartására vonatkozó kormányrendelet rendelkezik.
A nemzeti vagyonról szóló törvény értelmében a folyók nagyvízi medrében és a hullámtéri erdőkben található uszadékfa, valamint a fákról lehulló, földön heverő faanyag kizárólagos tulajdonosa a magyar állam
– magyarázta az Alsó-Tisza Vidéki Vízügyi Igazgatóság vezetője. Az állam vagyona felett a tulajdonosi jogokat a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. gyakorolja.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Amennyiben az árvízi körülmények lehetővé teszik, és az uszadék biztonságosan eltávolítható, úgy azt a vízügyi igazgatóság végzi el. Az esetlegesen kiemelt uszadékfát az ATIVIZIG a saját működéséhez hasznosítja. Arra viszont nem jogosult az ATIVIZIG a nemzeti vagyonról szóló törvény szerint, hogy az uszadékfát harmadik személy részére átadja vagy értékesítse. Ezért nincs is lehetősége hozzájárulást adni a víz által lehozott faanyag összegyűjtéséhez a nagyvízi mederből vagy a hullámtérből
- tette hozzá.
Szívszorító fotókon a kihalt magyar vidék: ebben a szellemfaluban évente egyszer kondul meg a harang
Nincs bolt, nincs út, nincs forgalom – csak néhány omladozó ház, amit lassan visszavesz a természet, és egy templom, ahol a harang évente legfeljebb egyszer...
-
Megfizethető, minőségi és friss: ez az ALDI (x)
Az ALDI-ban fontos a vevők elégedettsége, ezért a pénztárcabarát ár, a frissesség és a színvonal garantált!
-
Három és fél évtized fejlődés: így lett megkerülhetetlen szereplő a SPAR (x)
Idén 35 éves a SPAR Magyarország - három és fél évtized alatt a vállalat az ország egyik legnagyobb élelmiszer-kereskedelmi szereplőjévé vált.
-
Itt akadnak el a kisvállalkozások – mi segíthet a továbblépésben? (x)
Sok vállalkozás nem az indulásnál, hanem a növekedés során akad el. A Visa She’s Next program mentorai mondják el, mi áll a háttérben és mi hozhat fordulatot.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








