14 °C Budapest

Elindult a végső visszaszámlálás: sok kertes házban van, hamarosan bírság jár érte

2020. június 16. 06:53

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara még 2016-ban kezdeményezte, hogy módosítsák azt a törtvényt, ami arra vonatkozik, hogy az illegálisan kialakított mezőgazdasági kutakat bírságmentesen lehessen engedélyeztetni. A határidőt nemrég módosították, a legfrissebb hírek szerint 2023. december 31-ig lehet kérelmezni az eljárást. Most annak jártunk utána, miért hozták létre korábban ezt a törvényt, ki és mennyi bírságot fizethet, illetve, hogy kinek kedvez a mostani módosítás.

HelloVidék: Miért hozták létre a törvényt a kutakkal kapcsolatban, mi volt ezzel a cél?

Győrffy Balázs: Már a 19. század végétől rendelkezik a vízjogi törvény a vizek hasznosításáról, a vízhasználathoz kapcsolódó engedélyezésről, amelynek szabályozási és ellenőrzési keretei eddig kevésbé voltak szigorúak. A szigorítások az 1995-ben történt vízgazdálkodási törvény megújításával jöttek. Jellemzően a vízügyi hatóság az ez előtt engedély nélkül létesült kutakat nem büntetette. A víz kizárólagos állami tulajdonba tartozó vagyon, ezért a vízkészlettel történő felelős gazdálkodásért az állam felel. A vízkészlet olyan véges erőforrás, amelynek helytelen felhasználása az egyre kevesebb csapadékkal együtt jelentős gondokat okozhat az elkövetkező időkben. Ez, illetve a klímaváltozáshoz való alkalmazkodás is indokolja, hogy a kutakat nyilvántartásba vegyük, így egyértelművé válnak a víztest-terhelések és a valós vízigények, és tervezhetőbbek lesznek a szükséges fejlesztések. Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy miközben egy 100 méteres kút megfúrása alig pár óra alatt kivitelezhető, addig ennek kétlépcsős engedélyezési folyamata sokkal hosszabb és sokkal költségesebb folyamat. Az engedélyezéshez szükséges feltételeknek való megfelelés aránytalan nagy költsége és időigénye miatt a múltban sokan inkább kockáztattak, főleg, hogy nem is volt ismert a köztudatban, hogy ez szinte mindig engedélyhez kötött tevékenység volt.

A NAK célja, és javaslata az illegális kutak vonatkozásában:

  • a) a kis (házi) kutak csak közvetve érintik a NAK hatáskörét, de mivel a probléma megoldása egy irányba hat, így megfogalmazódott az a kamarai javaslat, hogy ezen kutakat teljesen ingyenesen lehessen bejelenteni magának az állampolgárnak a jegyző felé. Illetéket most sem kell fizetni, és vízdíj sincs, hiszen 500 m3/év alkotmányos jogon jár – jelenleg az eljáráshoz kell egy szakértő, aki felméri a kutat, és kitölti az engedélyhez szükséges adatlapot.
  • b) b) öntöző (mezőgazdasági) kutak esetében egy minimum követelményrendszer kialakítása a cél, annak érdekében, hogy az engedélyezéshez szükséges feltételek költségeit a lehető legkisebb összegből meg lehessen valósítani. Az EU vízgazdálkodási irányelveit a hazai szabályozásokkal is harmonizálni kell, így ezen kutak legalizálásra is szükség van, különben nem csak vízkészlet-gazdálkodási problémákkal kell megküzdeni, hanem még az uniós forrásokat is kockáztatjuk.

HelloVidék: Miért döntöttek így, kinek fog ez kedvezni?

Győrffy Balázs: Ez nem egy új döntés, csak nem volt mindenki számára ismert a szabályozás. Hosszú távon mindenkinek fog kedvezni. A víz az emberi élet nélkülözhetetlen feltétele, így a vízkészletet érintő kérdések a társadalom egészét érintik. A hazai lakosság ivóvízellátása 95%-ban felszín alatti vízkészletből történik, ezért különös jelentőséggel bír, hogyan gazdálkodunk vele. A vízkészlet-gazdálkodás számára fontos ismerni a vízkivételi pontokat, a kitermelt vízmennyiségeket. Ezek nem csak a mennyiségi vízgazdálkodáshoz fontosak, hanem a vízminőség miatt is, ezek a kutak ugyanis potenciális szennyező források is lehetnek, elszennyezhetik az ivóvízbázisainkat. Mára már a talajvizeinkből kitermelt vizek ivóvíz célú hasznosításra többnyire alkalmatlanok. Az illegálisan fúrt kutak a felszín alatti vízkészletet mind mennyiségi, mind minőségi tekintetben veszélyeztetik, ezzel akár visszafordíthatatlan károkat is okozva a közös vízkincsben. Az Alaptörvény P) cikke rögzíti, hogy:

A természeti erőforrások, különösen a termőföld, az erdők és a vízkészlet, a biológiai sokféleség, különösen a honos növény- és állatfajok, valamint a kulturális értékek a nemzet közös örökségét képezik, amelynek védelme, fenntartása és a jövő nemzedékek számára való megőrzése az állam és mindenki kötelessége.

HelloVidék: Minden újonnan épített kutat köteles engedélyeztetni az építtetője?

Győrffy Balázs: Igen, ez gyakorlatilag mindig is bejelentés- vagy engedélyköteles tevékenység volt, mivel a víz kizárólagosan állami tulajdonba tartozó vagyon. A vízilétesítmények sajátos építményfajták, ahogyan az épületek, úgy ezek is építési (vízjogi létesítési) és használatbavételi (vízjogi üzemeltetési) engedélyhez kötöttek. Az engedély nélküli kutak legalizálásával ezen kutak fennmaradási engedélyt kapnak, amely nem csak a fennmaradásra, hanem a további üzemeltetésre is jogosít.

HelloVidék: Miért bírságolják meg az illegálisan kialakított kutak tulajdonosait?

Győrffy Balázs: Mivel engedélyköteles tevékenység, ezért a szabályok be nem tartása szankciókkal jár, azonban a moratórium alatt, a moratóriumot kihirdető rendelkezés hatálya előtti kutakat nem bírságolják.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

HelloVidék: Mitől függ a bírság és milyen összegben szabnak ki büntetéseket?

Győrffy Balázs: A jogsértő magatartás súlyához igazodó, legfeljebb 1 000 000 forint összegű vízgazdálkodási bírságot köteles fizetni, a természetes személyre kiszabott bírság összege azonban nem haladhatja meg a 300 000 forintot.

HelloVidék: Miért volt szükség a határidő kitolására?

Győrffy Balázs: A szakmai egyezetések kormányzati szinten folyamatosan zajlanak, hogy a legalizálás a legoptimálisabb intézkedési javaslat kerüljön kidolgozása a legalizáláshoz. érdekében, amely Ez kompromisszumos megoldást kell hogy jelentsen mind társadalmi, mind vízgazdálkodási szempontból. A kamara hatáskörét elsősorban a mezőgazdasági kutak érint. Öntözni elsősorban felszíni vízből, annak hiányában lehet csak felszín alatti vízből, de hiánynak minősül az, ha a felszín víz odavezetése aránytalanul nagy költséggel jár. Közös érdekünk a fenntartható természeti erőforrás-gazdálkodás előmozdítása, a szárazsággal szembeni eredményesebb mezőgazdasági termelés megteremetése, valamint az, hogy a víz- és az élelmiszerbiztonság közös nevezőjén alapuló valós vízkeresleti igényekre épülő vízkínálati fejlesztések kerüljenek megvalósításra, amelyhez jelentős, 2030-ig évi 17 Mrd/év milliárd nemzeti forrást különített el a kormány.

Hogy intézzük az ellenőrzitetést?

Az érvényes szabályozás értelmében tehát valamennyi újonnan épített kutat engedélyeztetni köteles az építtetője. Minden olyan kút fennmaradási engedélyköteles, amely korábban engedély nélkül épült, vagy a létesítési engedélyt ugyan megkapta, de a tervektől eltérő műszaki tartalommal épült meg.

Ahogy arról korábban már beszámoltunk, mentesül a vízgazdálkodási bírság megfizetése alól az a tulajdonos, aki 2018. január elsejét megelőzően létesített kutat, ha a vízjogi engedélyezési eljárást kérelmezi, és az engedély megadásának feltételei fennállnak. Fontos tudni, hogy az engedélyezési eljárás minden olyan kútra vonatkozik – legyen az ásott vagy fúrt – melyet engedély nélkül létesítettek. Mivel a törvény nem tesz különbséget a vízkivételt biztosító kutak között, így ezek engedélyezési feladatai megoszlanak a területileg illetékes jegyző, illetve megyei katasztrófavédelmi igazgatóságok között.

A jegyzői hatáskörbe azok a kutak tartoznak, amelyek:

  • nem érintenek karszt- vagy rétegvizet,
  • az éves vízkitermelése 500 m³,
  • épülettel rendelkező ingatlanon található,
  • a kérelmező magánszemély és a kút házi ivóvízigényt, háztartási igényeket elégít ki

Ha ezek közül bármelyik feltétel nem teljesül, akkor a jegyző helyett az illetékes Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság hatáskörébe tartozik az eljárás.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. március 26. szerda
Emánuel
13. hét
Március 26.
A Lila nap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Green Transition & ESG 2025
A Green Transition & ESG egy gyakorlatorientált konferencia
AI in Business 2025
Az AI-boom még nemhogy nem csengett le, hanem még csak most jön a java
Biztosítás 2025
A magyar biztosítási piac újabb kihívásokkal és lehetőségekkel néz szembe 2025-ben
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33