Helyreigazító közlemény a "Nem kér a víztározónak, gyümölcsmosónak hazudott medencékből Tihany: elbontatják a kamu nyárikonyhát is, repült a bírság” címmel megjelent cikkünkre.
A ritka, védett növényfajnak számító vadvirág ismét nyílik a nyíregyházi Sóstói-erdőben. Tizennyolc éve minden évben, így idén is önkéntesek és természetvédők térképezik fel az állományt. A gyors felmelegedés miatt korai elvirágzásra számítanak a szakemberek.
Újra nyílik a ligeti csillagvirág a nyíregyházi Sóstói-erdőben. A Nyírség igen ritka védett növényfajának számító vadvirág állományának egyedeit már tizennyolc éve minden évben, így idén is feltérképezik az önkéntesek és a természetvédők szombaton a nyírségi megyeszékhelyen. Szigetvári Csaba az E-misszió Természet- és Környezetvédelmi Egyesület elnöke elmondta, hogy a hegy- és dombvidékeken többfelé gyakori, az Alföldön rendkívül szórványos előfordulású ligeti csillagvirág Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében kizárólag olyan ősi eredetű tölgyesekben található meg, mint a Sóstói-erdő.
Itt egyetlen helyen ismerik állományát, amely mintegy két évtizede egy tarvágás miatt került veszélybe. A felmérések szerint a védett vadvirág kiheverte a húsz évvel ezelőtti megrázkódtatást és lassan helyreáll az erdei ökoszisztéma.
A 2003 óta vizsgált területen az akkor mindössze 220 tövet számláló állomány mostanra csaknem 25 ezer tőre növekedett.
Ebben az időszakban csak 2013-ban és 2018-ban volt két kisebb tőszám-visszaesés volt, ekkor a március közepén betörő sarkvidéki hideg szakította meg a növények kifejlődését. A jácintfélék családjába tartozó évelő, hagymás növényfaj virágzása csupán egy-két hétig tart és általában március-áprilisra esik. Beporzását főként a korán ébredő vadméhek és pillangók végzik, magjainak terjesztésében a hangyák vállalnak szerepet.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Idén zavartalannak tűnik a tavaszodás, a gyors melegedés miatt gyors elvirágzásra számítanak a szakemberek. Az egyesület március 15-én, szombat délelőtt várja az érdeklődőket az erdőben, a virágok megcsodálása és pontos megszámlálása mellett a környéken a szemetet is összeszedik a természetvédők. A program során a szervezők bemutatják az erdő további, már nyíló vadvirágait és az első pillangókat is.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







