19 °C Budapest

Elfeledett népi szokást élesztenének fel: vajon újra elterjed a komatál hagyománya?

MTI
2019. november 23. 17:02

A komatál hagyományát népszerűsítő programot hirdetett a Nemzeti Művelődési Intézet, melynek célja a közösség- és hagyományteremtés.

A programmal a családi, szomszédsági, baráti kötelékeket megerősítő szokást, a komatál átadásának hagyományát szeretnék feleleveníteni - mondta el Závogyán Magdolna, a programot elindító Nemzeti Művelődési Intézet ügyvezetője, aki az M1 aktuális csatorna és a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának közös vendége volt. Az elfeledett szokásról szólva elmondta:

a komatál hagyománya azt jelenti, hogy az újszülött világra jöttét követő időszakban a kismama környezetében élők - barátok, ismerősök, szomszédok, rokonok- naponta friss főtt étellel gondoskodnak az anyukáról és családjáról.

A program célja a hathetes gyermekágyi időszak megkönnyítésére szolgáló hagyomány felélesztése. Ebben az időszakban 12 napon keresztül segítették meleg étellel a családokat a rokonok, barátok, szomszédok. Emellett a Komatál Program fontos küldetése, hogy közösségépítő folyamatot indítson el Kárpát-medence településein - emelte ki a Nemzeti Művelődési Intézet ügyvezetője.

A program keretében a Nemzeti Művelődési Intézet támogatja komatálközösségek létrehozását is - tette hozzá. Céljuk, hogy a résztvevők komaközösségeket hozzanak létre, akik díjmentesen igényelhetnek zsűrizett népművészeti tárgyakat: újragondolt komatálakat a Komatál Program Kárpát-medencei Alkotói Pályázat termékeiből. A népművészeti pályázatra az ügyvezető elmondása szerint 648 komatál alkotás érkezett, és a program meghirdetése óta több tucat komatálközösség jött létre. Példaként említette, hogy kedden Füzesgyarmaton egy négyes ikres család kap komatálat az ottani közösségtől.

JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 307 398 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 094 forintos törlesztővel az Erste Bank nyújtja (THM 10,83%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 70 482 forintos törlesztőt (THM 10,61%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A Nemzeti Művelődési Intézet Komatál Programja múlt év végén indult az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával, együttműködve a Népművészeti Egyesületek Szövetségével, a Népfőiskola Alapítvánnyal és a Nagycsaládosok Országos Egyesületével.

NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. április 21. hétfő
Konrád
17. hét
Április 21.
Húsvéthétfő
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33