Tizedik alkalommal rendezik meg a Mézesvölgyi Nyár összművészeti fesztivált Veresegyházon, ahol június 21. és augusztus 29. között 23 produkcióval várnak.
Ljasuk Dimitry, ahogy egyik posztjában írja, épp Szabadkán volt egy tévéműsor forgatásán, amikor végre szemtanúja lehetett annak, ahogy a Tisza a Dunába torkollik.
Dimitry egyik posztjában ír arról, hogy nemrég Szabadkán járt, mivel Vajdaság legnagyobb tévécsatornája vetíteni fogja a Tisza-tóról készült filmjeit, így a vajdasági magyarok is megismerhetik ezt a csodálatos és vadregényes tavat, ami olyan sokat jelent nekünk.
Szabadkán voltam, hogy a Forog a kamera című műsorban arról a 8 filmemről beszéljek, amik műsorra kerülnek
- írja a fotós, aki, ha már ott járt, megnézte miként találkozik a Tisza és a Duna.
Tegnap megláttam, ahogy a Tisza a Dunába torkollik, ahogy egyesül a két nagy folyónk. Csak ültem és bámultam órákon át, nem tudtam betelni a látvánnyal. Vajdaságban jártam és ha már ott voltam, megnéztem Zalánkemén és Titel között ezt a különleges természeti jelenséget. Gondoltam megmutatom nektek
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
- osztotta meg fotói mellett gondolatait Ljasuk Dimitry.
Kiszállt az állam az idősellátásból, de ezek a magyar falvak zseniális megoldást találtak a krízisre
Civil kezdeményezések és közösségi összefogás veszi át az idősellátás feladatait több baranyai faluban – mutatja a Corvinus Egyetem és az ELTE TK friss kutatása.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







