14 °C Budapest

Súlyos dolog derült ki a bioélelmiszerekről: óriási kamu, hogy mind toxinmentes

2019. november 7. 15:00

A bioélelmiszereket hajlamosak vagyunk túlmisztifikálni, ám a magas ár mögött néha kevesebb dolog lakozik, mint amire gondolnánk. Íme 5 tévhit, amit a legtöbben elhisznek a bioélelmiszerekről – ha csak emiatt vásárolnál méregdrága ökotermékeket, akkor ne tedd!

Az öko- vagy biotermékek mögött kezdetben nem volt nagy marketing, csupán annyi volt a lényege, hogy a purista, természetközeli termelők egy olyan szemléletet alkalmaztak, mely elutasított minden „mű” dolgot a termelésben, helyette inkább az egészséges és természetes talajra, a biodiverzitás elősegítésére törekedtek. Az ökogazdálkodás alapszelleme főként azokra a kistermelőkre koncentrálódott, akik a lokális piacokra termeltek, ezáltal a termékek szállítása sem volt jellemző.

Ehhez képest manapság már egészen mást jelent az ökogazdálkodás. Miután a mainstream irányzat része lett, bármilyen üzletben lehet már kapni biotermékeket. Ma a köztudatban úgy élnek a biotermékek, hogy ezeket nem kezelték vegyi anyagokkal, csak természetes trágyát és kártevőirtó módszereket használnak a mesterséges anyagok helyett. A képlet azonban nem ilyen egyszerű. Lássuk csak, melyek azok a leggyakoribb tévhitek, amik a bioélelmiszerekről terjednek!

1. A bioélelmiszer toxinmentes

Nem egészen. Számos országban a biogazdálkodásra vonatkozó szabványok lehetővé teszik egyes vegyi anyagok használatát a tanúsított ökogazdaságokban is, bár a legtöbb anyag jóindulatú. Problémát jelent továbbá, hogy a növényvédő szerként használt engedélyezett, természetes eredetű anyagok egy részét természetellenes koncentrációban használják, amelyek például a méhek számára mérgezőek lehetnek. A Rotenon egy közismerten mérgező, de természetes eredetű növényvédőszer például nagyon sokáig szerepelt az engedélyezett anyagok listájában az Amerikai Egyesült Államokban.

2. A bioélelmiszerek helyi termékek

Ez az állítás ma már nem igaz. Az Egyesült Államokban például az élelmiszerek mindössze 5 százalékát teszik ki a minősített bioélelmiszerek, a biogazdaságok száma pedig csupán az 1 százaléka a gazdaságokénak. Ez azt jelenti, hogy a legtöbb biotermék import áru, ami hasonlóan néz ki más országokban is. Az importál termékek pedig nagyobb környezeti hatással rendelkeznek a szállítás révén, ezért érdemes helyi élelmiszereket fogyasztani – akár bio, akár hagyományos gazdálkodásból származnak.

3. A bioélelmiszerek kicsi gazdaságoktól jönnek, melyekre jellemző a diverzitás

A biogazdálkodásra vonatkozó szabványok nem szólnak a gazdaság méretéről és a sokszínűségről, ezért a bioélelmiszerek is származhatnak olyan hatalmas gazdaságoktól, ahol csak monokultúrák vannak jelen.

4. Az állatok csak természetes takarmányt kapnak

A bioélelmiszerek körébe nem csak a zöldségek, gyümölcsök tartoznak bele, hanem vannak állati eredetű biotermékek is. Az állatok takarmányozása egy nagyon vitatott kérdés, általában az állatoknak szabadon hozzá kell férniük a természetben fellelhető ételekhez, de fajtól függően a táplálkozásuk egy részét takarmányozással kell ellátni. Erre vonatkozóan vannak szabályok, de számos termelő kiskapukat használ a takarmányozás problémájára.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

5. A biogazdálkodás következtében helyreállítódik a szerves termőtalajréteg

Az 1960-as években az organikus mozgalom alapját a mikrobiális élettel járó termőtalajréteg újjáépítése képezte. Miután nyilvánvalóvá vált, hogy a XX. századi intenzív gazdálkodás során jelentősen erodálódott és leromlott a talaj minősége, egyre többen fordultak az organikus gazdálkodás felé. Miután egyre többen tértek rá erre a gazdálkodási formára, kiderült, hogy a biogazdálkodás valójában nem segít a talaj helyreállításában. Ennek az az oka, hogy – gyomirtószerek hiányában – gyakoribb művelést igényel a talaj, ezáltal fokozott eróziónak van kitéve.

Manapság a hagyományos mezőgazdaság rengeteg herbicid-toleráns növény használatán alapul, melyek jól tűrik a gyomirtószereket és kevesebb manuális gondoskodást igényelnek. Ez a gyakorlat csökkenti az eróziót, ezért a hagyományos gazdálkodás kevésbé terheli meg a talajt.

Forrás: Modern Farmer

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 29. szerda
Péter
18. hét
Április 29.
Zajvédelmi világnap
Április 29.
A tánc világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. április 29. 08:59
Segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mondd el, mit gondolsz: töltsd ki a kérdőívet!
Kihagyom