Egy hét türelmi idő után már bírság jár a szabályszegőknek a kaposvári sétálóövezetben.
Felavatták és megszentelték Zalaegerszegen a Makovecz Imre tervei alapján készült Boldogasszony-kápolnát.
A Gébárti-tó mellett felépült új kápolna csütörtöki avatásán Balaicz Zoltán polgármester felidézte, hogy még 2009-ben készítette el az első látványterveket Makovecz Imre. Azóta eltelt tíz év, és mostanra a Makovecz-örökség ápolását felvállaló kormányzat mintegy 100 millió forintos támogatásával készült el az egyházi létesítmény.
A Gébárti-tó környezetében összességében közel egymilliárd forint értékű fejlesztések zajlanak, tette hozzá a polgármester. Tavasszal átadták az új vízisportközpontot, hamarosan elkészül a Kézművesek Házának bővítése, szeptemberben átadják a kárpát-medencei sírjeleket bemutató fejfaparkot, továbbá kerékpárút épül, és tervezik a tó körül újabb utak, hidak és játszótér létesítését.
A zalaegerszegi Boldogasszony-kápolnát Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök szentelte fel, az átadáson részt vett mások mellett Makovecz Imre özvegye, illetve Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia tiszteletbeli elnöke is.
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








