1 °C Budapest

Kiderült: ezekben a megyékben a legveszélyesebb autózni Magyarországon

2019. január 6. 08:00

Óriási különbségek mutatkoznak a személyi sérüléssel járó magyarországi közúti közlekedési balesetek számának alakulásában az egyes megyék között - derül ki az Országos Rendőr-főkapitányság Rendészeti Főigazgatóságának 2010-2018-as időszakot vizsgáló statisztikai kimutatásából. Országosan 2,91 százalékkal emelkedett a személysérüléses közúti közlekedési balesetek száma 2010 és 2018 első tíz hónapját összevetve, 13 759-ről 14 159-re. Míg azonban Győr-Moson-Sopron megyében közel 15 százalékos csökkenés volt megfigyelhető, Nógrádban több mint 25 százalékkal emelkedett a balesetek száma.

A személysérüléses balesetek száma a 19-ből 12 megyében csökkent az elmúlt nyolc évben; míg azonban Nógrád megyében 27,2 százalékos növekedés (262-re), addig Győr-Moson-Sopron megyében 14,1 százalékos csökkenés (604-re) volt megfigyelhető a balesetek számában. Amennyiben azonban az idei adatokat a 2017-esekkel vetjük össze, már közel 3,5 százalékos emelkedés látható, a megyék zömében, 14 megyében pedig nőtt a személysérüléses balesetek száma. A legtöbb személysérüléses baleset (3139, az összes 22,2%-a) az itt is külön egységként kezelt Budapesten történt az idei első tíz hónapban, míg a lista másik végén Nógrád megye található (262 baleset, az összes 1,9 százaléka).

Forrás: KSHForrás: KSH

Míg a személyi sérüléssel járó magyarországi balesetek száma kis mértékben nőtt, a halálos kimenetelű közúti közlekedési balesetek száma jelentősebb mértékben, összesen 16,88 százalékkal 458-re csökkent 2010 és 2018 között (az első tízhavi adatokat tekintve). A legnagyobb mértékben (-65,4%, 9 esetre) Baranyában csökkent a halálos balesetek száma, Komárom-Esztergom megyében viszont megugrott (56,3%, 25 esetre) a számuk 2010 óta. 2017-hez képest ugyanakkor stagnálás látható. A legtöbb halálos baleset (63, az összes 13,8%-a) Pest megyében történt az idei első tíz hónapban, míg Nógrádban a legkevesebb (5, az összes 1,1%-as).

Az ORFK a súlyos sérüléssel járó közúti közlekedési balesetek 2010-2018-as alakulását is vizsgálta. Az ilyen balesetek száma országosan 3,06 százalékkal 4083-ra csökkent az idei első tíz hónapra, összehasonlítva a nyolc évvel korábbi hasonló időszakkal. Az egyes megyék között azonban e téren is nagyok az eltérések: Somogyban 21,5 százalékkal 113-ra mérséklődött a súlyos sérüléses balesetek száma, Szabolcsban viszont 16,3 százalékkal 242-re emelkedett a számuk. A legtöbb, súlyos sérüléses közúti közlekedési baleset, 680, az esetek 16,7 százaléka Budapesten történt idén az első tíz hónapban, a legkevesebb, 55 pedig Nógrád megyében, ami az összes ilyen baleset 1,3 százaléka. A könnyű sérüléses közúti balesetek száma viszont jelentősen, 6,91 százalékkal 9618-ra nőtt 2010 és 2018 között Magyarországon a január-októberi időszakot tekintve.

Negatív tendencia, vagyis növekedés látszik a közlekedési balesetben meghalt, megsérült személyek számának alakulásában is. Eszerint 2010-hez képest 2018 első tíz hónapjában 3,89 százalékkal több, összesen 18 889 személy esett a balesetek áldozatául. Ha csak a halálos áldozatok számát nézzük, e téren csökkenés látható. 2010 első tíz hónapjához képest idén a hasonló időszakban 18,05 százalékkal kevesebben, 513-an haltak meg közlekedési balesetben, ami ugyanakkor tavalyhoz képest 3 százalékos növekedést jelent. A legnagyobb mértékben, 69 százalékkal (9-re) Baranyában csökkent a halálesetek száma, míg a legnagyobb mértékben, 87,5 százalékkal (30-ra) Komárom-Esztergom megyében nőtt. A legtöbb, 73 haláleset idén Pest megyében történt, ami az összes eset 14,2 százaléka; a legkevesebb, 5 közúti közlekedési balesettel összefüggő haláleset pedig Nógrádban történt, ami az összes ilyen esetnek mindössze 1 százaléka.

Az idei első tíz hónapban történt 14 159 darab személysérüléses közúti közlekedési baleset legfőbb okai a gyorshajtás (4322), az elsőbbségi jog meg nem adása (3493), de kanyarodáskor (2500), illetve a követési távolság be nem tartása miatt is számos baleset (1225) történt. Gyakori még a gyalogoshibából következően (777), az előzés közben (593) és a figyelmetlenség (234) miatti baleset, míg a műszaki hibák miatti személysérüléses közúti közlekedési balesetek ritkábbak (77). Az ittasan okozott személysérüléses közúti közlekedési balesetek száma több mint negyedével, 25,62 százalékkal 1205-re mérséklődött 2010 és 2018 első tíz hónapja között. Míg azonban Jász-Nagykun-Szolnok megyében 55,3 százalékkal visszaesett az ilyen balesetek száma, Szabolcsban jelentős, 14,3 százalékos növekedés volt.

JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 63 594 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,84%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 64 986 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Forrás: KSHForrás: KSH

Az ORFK kimutatásából kitűnik, hogy a személysérüléses közúti közlekedési balesetek elsöprő többségét, közel 65 százalékát az autósok okozzák, őket a kerékpárosok (11%), a teherautó-sofőrők (7%), a gyalogosok (5%), a motorkerékpárosok (4%), a segédmotorkerékpárosok (4%), majd az autóbuszvezetők (1%) követik.

Az ORFK statisztikai kimutatása itt érhető el teljes terjedelmében.

Címlapkép: MTI/Mihádák Zoltán

NEKED AJÁNLJUK
Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Könnyek, sírás, meghatottság - így reagáltak, akik névre szóló dalt kaptak ajándékba (x)

Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.

Kihívásból lehetőség – Innováció a nyelvtanulásban gyerekeknek (x)

A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.

Sokkal több magyar gyereket bántanak így: igazi kegyetlen világ ez, bárki óriási bajba kerülhet

A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.

NAPTÁR
Tovább
2025. február 15. szombat
Kolos, Georgina
7. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Green Transition & ESG 2025
A Green Transition & ESG egy gyakorlatorientált konferencia
AI in Business 2025
Az AI-boom még nemhogy nem csengett le, hanem még csak most jön a java
Biztosítás 2025
A magyar biztosítási piac újabb kihívásokkal és lehetőségekkel néz szembe 2025-ben
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33