A következő években 221 milliárd forintot fordítanak vízügyi beruházásokra a rekordméretű aszálykárok mérséklése érdekében.
Történelmi csúcson zárta a hét első kereskedési napját a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. A BUX 1,82 százalékos emelkedéssel, 151 360 ponton fejezte be a napot, miközben a részvénypiac forgalma elérte a 28,3 milliárd forintot. A vezető papírok közül a Richter teljesített a legerősebben, de az OTP és a Mol is jelentős pluszban zárt. Az elemző szerint a befektetők kedvezően fogadták a költségvetés módosítására tett javaslatot, miközben a magyar piac felülteljesítette a nemzetközi tőzsdéket.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2700,47 pontos, 1,82 százalékos emelkedéssel, 151 360,28 ponton, történelmi csúcson zárt hétfőn.
A részvénypiac forgalma 28,3 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Czibere Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője elmondta, magas volt a forgalom a magyar tőzsdén, a hazai részvényindex jelentősen emelkedett, felülteljesítette a nemzetközi piacokat.
A Pénzügyminisztérium hétfőn közzétette az idei költségvetést módosító javaslatot, amit az elemző szerint a befektetők láthatóan kedvezően fogadtak, értékelve az előreláthatóságot és a stabilitást. Emellett valószínűleg azért is fordultak a magyar részvények felé, mert ez a régió kevésbé kitett a jelenlegi nemzetközi politikai és gazdasági folyamatoknak - mondta.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A hét első kereskedési napján leginkább az elmúlt időszakban alulteljesítő Richter erősödött, de az OTP és a Mol is erős pluszban zárt - tette hozzá.
- A Mol 85 forinttal, 1,69 százalékkal 5100 forintra erősödött, 6,0 milliárd forintos forgalomban.
- Az OTP-részvények ára 1080 forinttal, 2,38 százalékkal 46 380 forintra nőtt, forgalmuk 11,6 milliárd forintot tett ki.
- A Magyar Telekom árfolyama 42 forinttal, 1,65 százalékkal 2500 forintra csökkent, forgalma 1,8 milliárd forint volt.
- A Richter-papírok árfolyama 450 forinttal, 3,49 százalékkal 13 330 forintra emelkedett, a részvények forgalma 8,1 milliárd forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 9615,81 ponton zárt hétfőn, ez 50,34 pontos, 0,52 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







