27 °C Budapest
Budapest, 2021. június 17.Az IKEA könnyen összeszerelhetõ bútorok eladására szakosodott, multinacionális kiskereskedelmi üzlethálózat fõvárosi Örs vezér téri áruháza. Az IKEA nevet az alapítója adta, a nevének és lakóhelyének kez

Forr a levegő az IKEA-nál: újra sztrájkoltak a magyarországi dolgozók

2026. július 16. 09:22

Újabb sztrájkot hirdettek az IKEA magyarországi dolgozói, miután a vállalat vezetése továbbra sem fogadta el a szakszervezet béremelési követelését. A munkabeszüntetés szerda este fél kilenctől csütörtök reggel hat óráig tartott. A dolgozók egységes, 6 százalékos alapbéremelést szeretnének elérni, míg a cég szerint egy újabb béremelés veszélyeztetné a vállalat stabil működését, írja a HVG.

Ismét munkabeszüntetéssel tiltakoztak az IKEA magyarországi munkavállalói. A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) közölte, hogy szerda este 20:30-tól csütörtök reggel 6 óráig újabb sztrájkot tartanak, miután a vállalatot hivatalosan is értesítették a döntésről.

A dolgozók az elmúlt héten már két alkalommal is sztrájkoltak. A csütörtöki kétórás figyelmeztető munkabeszüntetést szombaton egy újabb akció követte, azonban a vállalat vezetése ezt követően sem fogadta el a szakszervezet egyik legfontosabb követelését.

A munkavállalók egységes, a menedzsmentre nem vonatkozó 6 százalékos alapbéremelést szeretnének elérni. A szakszervezet szerint az elmúlt években az inflációkövető bérrendezések helyett teljesítményalapú bérezés működött, ami jelentős bérlemaradást okozott. Álláspontjuk szerint az idei, átlagosan 5,3 százalékos béremelés ezt nem ellensúlyozza.

A KASZ korábban jelezte, hogy a szombati munkabeszüntetést még figyelmeztető lépésnek tekintették, ugyanakkor további nyomásgyakorló eszközök alkalmazását sem zárták ki.

Az IKEA a korábbi sztrájkot követően azt közölte, hogy a szakszervezet újabb béremelési követelésének teljesítése a vállalat szerint veszélyeztetné a cég stabil működését, ezért azt nem tudják elfogadni.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Csütörtök reggel jött a hír, hogy a szerda éjszakai sztrájk után másnapra egész napos munkabeszüntetést jelentett be a szakszervezet.

Címlapi kép: Branstetter Sándor, MTI/MTVA

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. szeptember 2. 20:44
Radnai Márk, az Országgyűlés Művelődési Bizottságának TISZA párti alelnöke a szerdai FKT-döntés után...
Kasza Elliott-tal  |  2026. szeptember 2. 18:00
Jelen állás szerint a Zoetis a Top 10-es listám tizenharmadik helyezettje, ránézek, különösen azért,...
Bankmonitor  |  2026. szeptember 2. 17:44
Olcsó, még olcsóbb, leginkább ingyenes és jó banki szolgáltatásokra vágyott az átlagember. A technol...
Holdblog  |  2026. szeptember 2. 12:00
Az amerikai költségvetési pálya fenntarthatatlan, a monetáris politika hagyományos eszköze az elmúlt...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 3. csütörtök
Hilda
36. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?