Bevásárlókocsit toló fiatal nő kivágott felvétele, élelmiszervásárlás a szupermarketben. Kezében egy konzervdobozt tart, és a tápanyagcímkét olvassa. Rutin élelmiszer bevásárlás. Élelmiszer bevásárlás. Egészségesebb élelmiszer-v

Hét éve nem látott csoda történhet a hazai árakkal, de egy durva fordulat pillanatok alatt mindent tönkretehet

2026. március 9. 08:30

Februárban akár 2016 ősze óta nem látott mélypontra, 2 százalék alá is eshetett a hazai infláció - állítják az emelzők a holnapi adatközlés előtt. Az öröm azonban korai lehet: a közel-keleti konfliktus miatt megugró energiaárak és a forint hirtelen gyengülése hosszú távon újra felpörgetheti az áremelkedést. Ez a Magyar Nemzeti Bankot (MNB) is arra kényszerítheti, hogy leállítsa a nemrég megkezdett kamatcsökkentési ciklusát - írja elemzésében a Portfolio.

Januárban már jelentősen, 2,1 százalékra lassult a hazai pénzromlás üteme. Az elemzői várakozások szerint a februári adat még ennél is kedvezőbb lesz. A konszenzus 1,7 százalékos inflációt valószínűsít, ami több mint hét éve a legalacsonyabb érték lenne. A legderűlátóbb becslések azonban az 1,5 százalékot sem tartják kizártnak.

A látványos javulás hátterében elsősorban a bázishatás és a meglepően visszafogott év eleji átárazások állnak. Szintén hozzájárult az eséshez a globális élelmiszer- és energiaárak csökkenése, valamint a februárban még erős forint. Ebben a hónapban a szolgáltatások drágulását jórészt ellensúlyozhatta a ruházati cikkek és a háztartási energia árának mérséklődése. Az élelmiszereknél akár 4 százalékos defláció is elképzelhető.

A szakértők többsége ugyanakkor egyetért abban, hogy a februári adattal valószínűleg elértük az inflációs pálya mélypontját. Egy időre így búcsút inthetünk az extrém alacsony értékeknek. A tavaszi hónapokban már enyhe emelkedés várható, a közel-keleti háború eszkalációja pedig komoly kockázatot hordoz. A tartósan magasabb olaj- és gázárak, párosulva a forint utóbbi napokban látott zuhanásával, egyértelműen felfelé hajtják az árakat.

Bár a hatásokat egyelőre nehéz hajszálpontosan számszerűsíteni, az elemzők borúlátóak. Úgy vélik, érdemben megemeli az éves inflációt, ha a kőolaj hordónkénti ára 80-85 dollár, a gázé pedig 50 euró körül állandósul, miközben a forint a 385-ös vagy annál gyengébb szinten ragad. Bizonyos pesszimistább forgatókönyvek szerint az energiaárak begyűrűzése miatt az év végére az áremelkedés üteme ismét átlépheti az 5 százalékot. Szintén bizonytalanságot okoz a vállalatok árazási magatartása. Kérdéses ugyanis, hogy a cégek – különösen a szolgáltató szektorban – bepótolják-e a következő hónapokban az elmaradt januári áremeléseket.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A megváltozott globális és hazai környezet a monetáris politikát is átírhatja. Bár a várhatóan rendkívül kedvező februári inflációs adat önmagában indokolná az MNB márciusi kamatvágását, a friss geopolitikai feszültségek és a forint gyengülése szinte biztosan megakasztják a monetáris lazítási ciklust. A megnövekedett inflációs kockázatok és a piaci turbulenciák miatt egyre valószínűbb az alapkamat szinten tartása. Így a Monetáris Tanács a hónap végén várhatóan nem csökkenti tovább az irányadó rátát, hanem a kivárás mellett dönt.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. április 17. 22:58
Megszólaltak a Fidesszel összefonódott tévés műsorvezetők, akik most határozatlan ideig nem lesznek...
Kasza Elliott-tal  |  2026. április 17. 17:36
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Bankmonitor  |  2026. április 17. 15:56
A nyugdíjkérdés a feszített magyar költségvetés és az egyre indokoltabb korhatáremelés árnyékában az...
KonyhaKontrolling  |  2026. április 17. 07:45
A mai bejegyzést azért kezdtem, mert nagyon sokat beszélünk az alacsony nyugdíjakról, de arról keves...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 17. péntek
Rudolf
16. hét
Április 17.
Hemofília világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?