Közelkép a tőzsdei kereskedési monitorról sötét háttér előtt.

Ez a két részvény szabályosan tarolt a magyar tőzsdén: rég volt ilyen árfolyammozgás - Bejött az MNB kamatvágása?

MTI
2026. március 1. 18:35

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 0,64 százalékot emelkedve 126 534,75 ponton fejezte be a hetet. Az összforgalom 106,46 milliárd forintról 135,24 milliárd forintra nőtt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek. 

Heti összefoglalójában az Equilor Befektetési Zrt. kiemelte az alapkamat 25 bázispontos csökkentését, erről kedden számolt be a Magyar Nemzeti Bank (MNB). Hozzátették: a döntés nem okozott érdemi árfolyamreakciót, a forint az óvatos jegybanki kommunikáció hatására kissé erősödni is tudott. A piaci árazások alapján további 50 bázispontnyi kamatvágásra látnak lehetőséget idén, ám ez az infláció alakulásától is függ.

Az árfolyamokat meghatározó események közül lényeges, hogy a héten mindegyik vezető részvényre érkeztek céláremelések. Az MNB közben vizsgálatot kezdett a Mol ügyében, amiért egy bejelentés szerint több vezető tisztségviselőjük bennfentes információk birtokában adhatott el saját tulajdonú vállalati részvényeket. Az olajtársaság azt közölte, hogy az ügyletek megfeleltek a jogszabályoknak.

A héten a Magyar Telekom az elemzői konszenzusnak megfelelő gyorsjelentést tett közzé, a Richter 2025-ös eredményei felülmúlták a várakozásokat, a Graphisoft Park és a Masterplast szintén kiemelkedően jó adatokról számolt be - tették hozzá.

A BUX a kedvező befektetői hangulatnak köszönhetően jelentős, 1 százalék feletti emelkedéssel zárta a hét első kereskedési napját.

Az újabb amerikai vámbejelentések miatt a nyugati tőzsdéken ekkor gyengén alakult a kereskedés, kedden pedig már a magyar részvényindex is csökkenéssel zárt, főként a Mol-vizsgálat hírének és az OTP gyengülésének hatására.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Csütörtökön összességében ismét csökkenés következett a BÉT-en, és pénteken sem tért vissza a lendület, az OTP-t ugyanis megint nemzetközi hatások gyengítették. A Richter árfolyama viszont a gyorsjelentés hatására újabb történelmi csúcsra ugrott napközben, és a romló hangulat ellenére is kisebb pluszban tudott zárni. A Magyar Telekom árfolyama is némileg korrigált az előző naphoz képest.

  • A héten a Magyar Telekom erősödött a legnagyobb mértékben. Árfolyama egy hét alatt 9,68 százalékot emelkedve 2165 forintig jutott, összforgalma meghaladta a 11,57 milliárd forintot.
  • A Richter 2,93 százalékkal erősödve 11 940 forinton zárt több mint 15,74 milliárd forintos heti forgalom mellett.
  • A Mol árfolyama heti összevetésben nem változott, 3528 forinton zárt, forgalma 17,5 milliárd forint volt.
  • Az OTP a múlt pénteki zárás óta 0,86 százalékot esve 39 310 forintra gyengült 83,67 milliárd forintos forgalomban.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1,19 százalékkal csökkent, így a hetet 9 866,06 ponttal fejezte be.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
iO Charts  |  2026. március 1. 17:06
A hagyományos pénzügyekben (TradFi) a diverzifikáció aranyszabálya egyszerű: ne tegyél mindent egy k...
Holdblog  |  2026. február 28. 10:30
A házassághoz nem kell szerelem, és a szerelemnek semmi szüksége házasságra. Ha van olyan, aki ezen...
Bankmonitor  |  2026. február 28. 10:24
Márciustól újabb banknál érhető el 3 százalék alatti kamat mellett az Otthon Start hitel. A MagNet B...
MEDIA1  |  2026. február 27. 20:07
Dénes Balázs leköszön az általa 2017-ben alapított és azóta vezetett, Berlinben működő Civil Liberti...
Erről ne maradj le!
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. március 1. 18:56
Jön a RETAIL DAY 2026!
A magyar kiskereskedelmi-szektor kilátásai: Túlélés után jöhet a teljes irányváltás?
Most nem